7 fontos dolog, amit a Vodafone ügyfeleinek tudniuk kell
Fotó: K.N.Y / Shutterstock.com

A név is változik, 7 tudnivaló a Vodafone ügyfeleinek

A rendszerváltás utáni korszak legnagyobb összegű vállalati felvásárlási szerződésének értelmében a 4iG-hez tartozó Antenna Hungária 51, az állami Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. pedig 49 százalékos tulajdonrészt vásárol a Vodafone Magyarországban január végéig. A hvg.hu összegyűjtötte, hogyan érinti a változás a Vodafone ügyfeleit. Lapszemle.


1. A tulajdonosváltás az ügyfeleket nem érinti, így számukra ez nem jár semmilyen teendővel. A Vodafone szolgáltatásait mind a lakossági, mind az üzleti ügyfelek a továbbiakban is változatlan formában vehetik igénybe.

2. A 4iG azt írta a hvg.hu-nak: Várható, hogy a Vodafone márkanév egy hosszabb és átfogó folyamat részeként megújul majd a jövőben. Erről a társaság a megfelelő időben tájékoztatja majd az ügyfeleit.

3. Az állam elvileg nem szólhat bele az új tulajdonosi szerkezetbe, az előfizetési díj, percdíj kialakításába. A társaság szakmai irányítása, így az üzletpolitikának a meghatározása is a 4iG csoport kompetenciájába tartozik majd, miután lezárták a tranzakciót.

4. A fogyasztóvédelmi jogokat az EU alapelvei alapján szabályozzák Magyarországon is, ezekben nincs különbség egy részben állami cég és egy, az államtól teljesen független vállalat ügyfelei számára.

5. Arra több példa is van az EU-ban, hogy az államnak is van saját telefoncége: Szlovéniában a Telekom Slovenije 62 százalékos tulajdonosa az állam, Észtországban a Levira nevű cégben 51 százalékos tulajdonrésze van az államnak, Luxemburgban pedig van 100 százalékos állami tulajdonú cég is. De Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Belgiumban, Franciaországban, Portugáliában, Szlovákiában és Finnországban is bevásárolta magát az állam egy-egy kommunikációs cégbe.

6. Ma még mindig van 25 százaléknyi tulajdona az egykori Telenorban, a mai Yettel-ben az Antenna Hungáriának, amelynek csaknem negyede továbbra is állami kézben van, a Telenorba bevásárláskor pedig még teljesen állami vállalat volt. De a Vodafone-nál sem újdonság a magyar állam jelenléte, amikor a mobilcég 1999-ben elindult, az akkor még tisztán állami tulajdonú AH-nak 20 százalékos tulajdonaránya volt benne, ami egy időben 30 százalékra is nőtt.

7. Az államnak volt egy már egy sikertelen próbálkozása saját telefonos cég alapítására: 2012-ben alakult meg az MPVI Mobil Zrt. azzal a céllal, hogy negyedik, közvetett állami tulajdonú mobilszolgáltatóként a piacra léphessen. Alig egy évvel később már a legtöbb dolgozót el is küldték, 2014-ben pedig megszűnt a cég.

A felvásárlásról ITT írtunk részletesen.


Ne hagyd ki!