Hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés érkezett
Fotó: Shutterstock

Csalóka a tavasz, még érkezhetnek éjszakai fagyok

Az esős időszak után száraz idő következik. Újabb, most kiadósnak látszó csapadék majd vasárnap estétől várható. A frontrendszer mögött szerdától pedig újra sarkvidéki eredetű légtömeg érkezhet, ami helyenként visszahozhatja az éjszakai fagyokat.


Változatos időjárás

A folytatásban eleinte északkelet felől mérsékleten meleg légtömeg érkezik fölénk. Ma és szombaton is szárazabb idő valószínű. Vasárnap estétől nyugat felől frontzóna közelíti meg térségünket, ezért ismét esősre fordul az idő. Főleg hétfőn és kedden kell csapadékra számítani, azonban szerdától ennek a valószínűsége csökken. Összességében a jövő hét közepéig akár 10-20 mm eső is lehullhat.

Így a talaj felszín közeli része ezen a héten száradni, szikkadni fog, ezt több órás napsütés és szél is segíti majd, érdemes a vetéssel ebben az időszakban haladni. A hőmérséklet az ilyenkor szokásos értékek körül alakul: napközben jellemzően 15 és 20 fok közé melegszik a levegő, ez a jövő hét elején az esős időben 15 fok körülire esik vissza. Jövő szerdán pedig a legfrissebb számítások szerint sarkvidéki eredetű légtömeg árasztja el térségünket, néhol újra megjelenhetnek majd az éjszakai fagyok. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet 10 fok fölött várható, bár a jövő hét közepén átmenetileg kissé ez alá csökkenhet – írja a met.hu.

Így alakult az előző napok időjárása

A múlt hét közepén még az átlagosnál alacsonyabb hőmérsékletek voltak jellemzőek, főként az ország nyugati felén. Napközben többnyire 15 Celsius fok fölé melegedett a levegő, de a borongósabb, csapadékos nyugati tájakon ennél több fokkal hidegebb volt. A hét végétől melegedett a levegő, vasárnaptól keleten már a 20 fokot közelítették a csúcsértékek, míg a borongósabb nyugati tájakon ennél továbbra is hűvösebb volt.

Csütörtökön reggeltől a Dunántúl nyugati felére érkezett kiadós eső. A csapadékos időjárás pénteken is folytatódott, ekkor a Dunántúl északnyugati felén 15-50 mm esett. Szombattól sokfelé alakultak ki néhol jégesővel kísért heves záporok, zivatarok. Az elmúlt tíz nap csapadékmennyisége a Dunántúl északnyugati negyedén az 50 mm-t is meghaladta, de a Sopron térségében lehullott 80 mm körüli mennyiség több, mint ami ott a megelőző három hónapban összesen esett. A keleti tájakon kevesebb volt a csapadék, de az elmúlt 30 nap csapadékösszege csak délen, délkeleten marad el az ilyenkor szokásos mennyiségtől, az ország nagy részén jelentősen meghaladja azt. A 90 napos összeg már nagyobb változatosságot mutat: nyugaton és északkeleten valamivel az átlag fölött, másfelé átlag alatt alakul. A talaj felszín közeli része sokfelé sáros, csak a déli, délkeleti országrészben szárazabb. A középső és mélyebb talajrétegek vízellátottsága az ország túlnyomó részén eddig is jó volt, most Sopron környékén is sokat javult. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet a hét elejétől már szinte országszerte és tartósan meghaladja a 10 fokot.

Mi a helyzet a mezőgazdasági területeken?

Az őszi vetések jó állapotban vannak, korán megindult a tavaszi fejlődésük. Az őszi búza szárba indult, a repce pedig kezd virágozni.

A nyári kapás növények vetése késést szenvedett a hideg, majd a sok eső miatt, de a múlt héten megkezdték a napraforgó, főként az Alföldön pedig a kukorica vetését, a talajhőmérséklet elérte a 10 fokos küszöbértéket.

A gyümölcsösök közül sok teljes virágzásban van, több fajta is megszenvedte a március végi, április eleji fagyokat.

Az elmúlt napok gyakran csapadékos időjárása miatt magas volt a páratartalom, sokat volt a növények levele vizes, mely a gombás megbetegedések kockázatát növelte.

Ne hagyd ki!