Megérkezett a friss, hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés
Fotó: Shutterstock

Szeszélyeskedik az időjárás, elvégre nyakunkon az április

Hőmérsékleti hullámvasúton ül időjárásunk, ami tavasszal gyakori eset. A délies áramlással érkező meleg légtömegben 20 fok fölötti maximumok alakulnak ki, míg az ezt követő sarkvidéki eredetűben hóesés és éjszakai fagyok jönnek. A folytatás hasonló, bolondos, immár áprilisi időt ígér.


„Bolondos” időjárás várható

A folytatásban marad a hőmérsékleti hullámvasút: enyhülés, majd tartósabb lehűlés következik. Ma este csapadékhullám érkezik, ezt követően szombattól csak szórványosan valószínű eső, zápor, a jövő héten ismét hózápor. Összességében a jövő hét közepéig többnyire 2 és 10 mm közötti csapadék hullhat, északkeleten eshet több. A hőmérséklet csúcsértéke ma 16 és 21 fok között tetőzhet, ez után újabb lehűlés kezdődik, és a jövő hét közepéig csak 5 és 10 fok között alakulnak a maximum értékek. Hétfőtől várhatók ismét éjszakai fagyok, helyenként -5 fok alatti értékek is előfordulhatnak. Vasárnaptól keddig nagy területen lesz erős, többfelé viharos az északias szél. A lehűlés hatására a talajhőmérséklet sem emelkedik. A hosszabb távú, így kisebb beválási valószínűségű előrejelzések szerint április közepéig csak lassan enyhül majd az idő – írja a met.hu.

Így alakult az időjárás az előző napokban

A mögöttünk álló egy hét időjárását alapvetően a 27-én a Kárpát-medence fölött megerősödött légörvény határozta meg. Szombaton, a ciklon előtt átvonult hidegfront is hozott valamennyi csapadékot, de a legtöbb vasárnap estétől hétfő estig hullott. Döntően eső esett, de hétfőn a halmazállapot északon a hegyekben, majd estétől a Tiszántúlon is havazásba ment át. Kedden napközben a labilis hideg légtömegben sokfelé heves hózáporok alakultak ki. Összességében az elmúlt napokban az ország délnyugat – északkeleti tengelye mentén nagy területen hullott 20 mm-t meghaladó mennyiség, északnyugaton és délkeleten esett kevesebb. Kedden a Tiszántúlon átmeneti hóréteg is kialakult. A 30 napos csapadékösszeg ismét pozitív eltérést mutat az átlaghoz képest, de északnyugaton és délkeleten elmarad attól. A talajok felszín közeli része a csapadékkal érintett tájakon ismét megtelt nedvességgel, északnyugaton azonban kritikusan száraz maradt. A közepes és mélyebb talajrétegek azonban szinte országszerte jó vízellátottságúak.

A hőmérséklet múlt pénteken tetőzött az egy hetes időszakot tekintve: aznap a csúcsérték többfelé a 25 Celsius fokot is elérte a délies áramlással érkező meleg légtömegben. Ezt követően több hullámban lehűlés érkezett, a sarkvidéki eredetű léghullám a légörvényünk hátoldalán hétfőn zúdult be a Kárpát-medencébe. Keddtől kezdve éjszakai fagyok alakultak ki, főleg szerdán, amikor a levegő nyugalomba jutott és leállt a szél. Csütörtökön északkeleten még voltak fagyok, de jellemzően már gyengébbek, mint az előző napokon. Az 5 cm-es talajhőmérséklet jelenleg 5 és 8 fok között alakul.

Mi a helyzet a mezőgazdasági területeken?

Az őszi vetések jó állapotban vannak, korán megindult a tavaszi fejlődésük. Az őszi búza szépen meg van bokrosodva, kezd szárba indulni. A repce a szárnövekedés fenológiai fázisában jár, megjelent a virágkezdemény is. Ezekben a kultúrákban az elmúlt napok fagyos éjszakái nem tettek kárt, ha a repcét meg is csípi a hideg, könnyen regenerálódik.

Nem úgy a gyümölcsösök, melyek fajtától függően az ország hőmérsékleti viszonyainak megfelelő eloszlásban a virágzás körüli különböző fenológiai fázisokban járnak. A kajszi már Miskolc térségében is elvirágzott, errefelé az őszibarack a virágzás elején jár, az alma, a körte, a szilva, a cseresznye és a meggy is többnyire bimbós. Szeged környékén már az őszibarack is túl van a virágzáson. Erre az állapotra érkezett a kedd, szerda és csütörtök reggeli fagy.

A szakirodalom szerint kajszi esetén teljes virágzásban -2,2 Celsius fok a kritikus hőmérséklet, -2,9 foknál 10%-os kár, míg -5,6 foknál 90%-os kár valószínű. A sziromhullás/terméskezdemény fázisában -0,8 Celsius foknál kezdődik a károkozás, és -4,4 fok esetén már 90%-os a fagykár. Őszibaracknál a zöld bimbós állapottól a virágzás kezdetéig tartó fázisban -2 és -3 fok a kritikus hőmérséklet, teljes virágzásban -2,7 foknál valószínű 10%-os, -4,4 foknál pedig már 90%-os kár. Ezek az értékek azonban nagyban függenek a fajtától és a kritikus hőmérséklet fennállásának időtartamától, valamint a visszamelegedés gyorsaságától is.

Miskolc térségében fagyvédelem nélkül a kajsziban nagy a fagykár. Az őszibarackban egyelőre nem látszik a mértéke. A bimbós kultúrákban nem látható károkozás. Jó hír, hogy a Szeged környéki őszibarack-termelők közül sokan sikeresen védekeztek a fagykár ellen.

Ne hagyd ki!