Összesítette a minisztérium az aszálykár enyhítésére fordított támogatásokat
Fotó: Shutterstock

Összeállt a hazai aszálykárok enyhítésének végszámlája

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - írja közleményében az Agrárminisztérium. A magyar kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.


A történelmi léptékű szárazság okozta károk enyhítése az agrárpolitika számára kiemelt feladat a gazdálkodók talpon maradásának segítése érdekében. Tavaly kifejezetten súlyos aszály pusztított az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán, melyből 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt - hangsúlyozta a közleményben idézett miniszter, Nagy István. A 2022. évi károk kompenzálására az erre jogosult 22 583 gazdálkodónak 2023. március 31-ig 50,6 milliárd forintot fizetnek ki. Ebből 49,7 milliárd forint az aszálykárok után, a többi pedig más káresemények ellentételezésére.

A többletforrások biztosításával a kormány az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.

Az elmúlt évtizedben tudatosan fejlesztett mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben a kárenyhítési alap mellett a díjtámogatott növénybiztosítások jelentenek komoly segítséget. A biztosítási díjtámogatásoknak köszönhetően többszörösére emelkedett az aszálybiztosítással rendelkező gazdaságok száma, így a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok mintegy 41 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek a tavalyi aszálykár és a szélsőséges időjárás okozta más károk enyhítésére.

A 2022. évi, történelmi léptékű aszály következményeinek kezelése érdekében a kormány Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzset állított fel, amelynek javaslatára rendkívüli intézkedéseket is hozott a mezőgazdasági termelés finanszírozási hátterének biztosítása érdekében. A kormány gazdálkodói hitelek finanszírozási lehetőségeinek megsegítésére hitelmoratórium lehetőségét biztosította az agárszektor számára, amelynek révén a termelők 286,6 milliárd forintnyi mezőgazdasági hitel visszafizetéséhez kapcsolódóan kaphattak 2023 végéig haladékot - ismertette az Agrárminisztérium (AM).

A közlemény arra is emlékeztet, hogy a kis- és középvállalkozások piaci alapú, változó kamatozású és nem kamattámogatott hiteleire a tavalyi év végétől kamatstopot vezettek be. Szintén a tavalyi aszályra való tekintettel a korábbi éveknél is nagyobb összeg erejéig, 322 milliárd forint értékben történt meg az uniós közvetlen terület- és állatalapú támogatások előleg- és részfizetése, amelyhez a kormány ugyancsak megteremtette a szükséges finanszírozási és technikai feltételeket.

Az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők és az állattartók számára, forgóeszköz finanszírozásuk segítése érdekében megnyílt a kiemelt, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatás lehetősége az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel keretében. Szintén 2022-ben az üzemanyag hatósági ár mezőgazdasági gépekre történő kivételes alkalmazása révén mintegy 39 milliárd forintot takaríthattak meg a mezőgazdasági termelők.

Ne hagyd ki!