Magyarország néhány éven belül élen járhat az ökológiai gazdálkodásban. Ez az optimizmus a jelenlegi adatokból nem következne, de jelentős erők mozdultak meg annak érdekében, hogy mégis lehetségessé váljon. Nemcsak uniós stratégia ugyanis az ökológiai gazdálkodás térnyerése, de Magyarország Kormánya is az ügy mellé állt úgy forrásokkal, mint a támogatásokhoz kapcsolódó jogszabályi környezet megteremtésével.

A célkitűzés erőteljesnek tűnik: 2030-ra az EU tagállamainak mezőgazdasági területei negyedén ökológiai gazdálkodás valósuljon meg; a perspektivikus célok mellé rendelt eszközök reményeink szerint a biokultúra felvirágzását és a termelők tömeges átállását hozhatják. Most jött el az a pillanat, amikor ehhez minden feltétel összeállt ‒ foglalta össze a helyzetet dr. Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke, a magyarországi ökológiai gazdálkodók 90%-át minősítő egyetlen hazai tulajdonú ellenőrző és tanúsító szervezet, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az ágazat bővülésének finanszírozásáról jelenleg számos különböző pályázati forrás is gondoskodik, de további olyan felhívások várhatók, amelyeknél plusz pontot jelent, ha a pályázó már tanúsított ökológiai gazdálkodó vagy vállalja az ökológiai minősítés elérését. A kereslet mindig is adott volt, az öko- (bio-) termékekre akkor is van vevő, amikor egy-egy tőzsdei termény árfolyama éppen alacsonyabban jár.

Ezzel együtt a biogazdálkodásban éppúgy jelen vannak a kockázatok, mint a többi agrár-élelmiszeripari területen, ahogy persze a megoldások és biztosítékok is. Ezért is kell, hogy az ökológiai átállás szuverén döntés maradjon. Ugyanakkor tény, hogy talán soha nem voltak még ennyire kedvezőek a körülmények annak, aki váltani szeretne, bármi legyen is rá az oka ‒ zárta szavait dr. Roszík Péter.

The Conversation

Friss

Fotó: Getty Images

Nem elég a pandákat megvédeni

Földünk maga a csoda: gazdag, változatos, millió egyedi részletet rejtő egész, amelynek felfedezésére egy teljes emberi élet is kevés. A fajok és az élőhelyek kapcsolata összetett, teljes, de sérülékeny rendszer, melynek egyik eleme sem működik jól a többi nélkül. Az elmúlt évtizedekben ez az érzékeny egyensúly felborult, de a folyamat még visszafordítható – egyeke között erről is szó lesz a Planet Budapest 2021 eseményein.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!