Hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés érkezett!
Fotó: Shutterstock

Még nem mondhatunk búcsút az esőnek

Az előttünk álló napokban is folytatódik a kora nyári idő helyenként záporokkal, zivatarokkal. Az időjárás a gyomok növekedésének és a kórokozók elszaporodásának is kedvezhet.


Marad a záporokkal tarkított kora nyári idő

A folytatásban nagyrészt napos, kora nyári időre van kilátás. Ma többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok. Szombaton országszerte száraz idő valószínű, majd vasárnap főként délkeleten, a jövő hét első felében pedig a déli és a keleti országrészben kell záporok, zivatarok kialakulására számítani.

Összességében a legtöbb helyen tovább szárad a talajok felszín közeli része, ez alól a délkeleti országrész lehet kivétel. A növényvédelmi munkákat ma és szombaton még sokfelé zavarja élénk szél, vasárnaptól azonban mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet nem változik számottevően, hajnalonként többnyire 10 és 15 fok közé hűl a levegő, napközben pedig 23-28 fokot mérhetünk. Igen erős lesz az UV sugárzás – írja a met.hu.

Hogyan alakult az előző napok időjárása?

A mögöttünk álló egy hétben melegebbre és szárazabbra fordult időjárásunk, ami a legtöbb helyen már kedvezett a mezőgazdasági munkáknak. A múlt hét második felében és hétfőn csak kevés helyen alakultak ki jellemzően kis mennyiségű csapadékot adó záporok, majd kedden és szerdán egy hidegfronthoz kötődően már többfelé esett. Az északi és a délkeleti országrészben nagy területen 10-20 mm is hullott, és néhol károkozó jéggel és viharos erejű széllel járó felhőszakadások is előfordultak 20-60 mm csapadékkal. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege többfelé 20-60 mm-rel is meghaladja az ilyenkor szokásos értékeket, annál kevesebb a Felső-Tisza vidékén és Szolnok térségében esett. A talajok felszín közeli része a legtöbb helyen sokat száradt, szikkadt az egy héttel ezelőtti állapotokhoz képest, a nagyobb felhőszakadások által érintet területeken azonban foltokban áll a víz a földeken. A középső és mélyebb talajrétegek jellemzően jó vízellátottságúak.

A hőmérséklet a csapadékos idő elmúltával hirtelen emelkedett, péntektől már 20, majd szombattól 25 fok fölött alakultak a maximum értékek. Pár fokos visszaesést szerdán tapasztalhattunk a már említett hidegfront hatására.

Mi a helyzet a mezőgazdasági területeken?

Az őszi vetések jó állapotban vannak, az őszi búza a kalászhányás – virágzás, a repce a becőképződés – magképződés fenológiai fázisában jár. Ez egy kritikus időszak, a növényeknek ilyenkor van legnagyobb szüksége a bőséges nedvességellátásra. Idén országszerte kellő nedvesség áll rendelkezésükre a talajban, helyenként több is esett az optimális mennyiségnél. A hőmérséklet is megfelelő, a túl nagy meleg nem lenne ideális. Ugyanakkor a sűrű állományokban a múlt heti tartós levélnedvesség miatt a kórokozók is gyorsan szaporodtak.

A kukorica és a napraforgó számára a lehullott csapadék aranyat ért, gyorsan fejlődnek a kis növények, de a meleg hatására erős gyomosodás is kezdődött.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 170 és 240 foknap között alakul, az alacsonyabb értékek nyugaton, a magasabbak keleten, délkeleten vannak. Bár az elmúlt egy hétben gyors növekedésnek indult a hőösszeg, a jelenlegi értékek még mindig 30-80 foknappal elmaradnak a tavalyitól. A sokéves átlaghoz képest is 40-80 foknapos az elmaradás (6. ábra), ami azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai szűk egy héttel később következnek be a szokásosnál.


Ne hagyd ki!