Hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés érkezett

A következő egy hétben erős déli áramlással meleg, az eddigieknél nedvesebb légtömegek áramlik fölénk. Megszűnnek a fagyok, ismét nagyobb lendületet vehet a növényzet korai fejlődése, ami továbbra is a tavaszi fagykárok veszélyét növeli.


Marad a februári tavasz

Az előttünk álló egy hétben többször esős, de továbbra is enyhe időben lesz részünk. Jellemzően sok lesz fölöttünk a felhő, eső, zápor minden nap előfordulhat, de összességében csak az északi és a nyugati országrészben valószínű 10 mm-t kissé meghaladó mennyiség. A felszín közeli talajréteg nedvességtartalma a legtöbb helyen növekedni fog.

A délies szelet ma többfelé kísérik erős széllökések. A hétvégétől mérséklődik kissé a légmozgás, és inkább csak élénk lökések lesznek jellemzők.

A hőmérséklet továbbra is a sokéves átlag fölött alakul. Pénteken és szombaton a minimum értékek is +5 fok fölött maradnak, de éjszakai fagyok a jövő hét közepéig sem várhatók. Napközben jellemzően 11 és 16 fok közé melegszik a levegő, de a jövő hét első felében délkeleten ennél is melegebb lehet. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet tovább emelkedik - írja friss, agrometeorológiai jelentésében a HungaroMet.

Belvízhelyzet a mezőgazdasági területeken

Az Agrárminisztérium friss közleménye szerint az országban számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága. A műholdas radarfelvételek alapján január végén nagyjából 116 ezer hektárnyi terület volt érintett. Azonban a területekre gyakorolt káros hatásai mellett ne feledkezzünk el annak a talajvíz utánpótlásában betöltött szerepéről.

A mezőgazdasági terület egészéhez viszonyítva a belvízborítottság mértéke Győr-Moson-Sopron (3 százalék) és Jász-Nagykun-Szolnok (2,5 százalék) vármegyében volt a legmagasabb, míg Komárom-Esztergom és Tolna vármegyében a legalacsonyabb a vizsgált időszakban.

Az Alföld középső és keleti részein jellemzően a belvizes területek enyhe növekedése, míg az ország középső területein azok fokozatos csökkenése figyelhető meg.

Hozzátették, a belvíz a káros hatások mellett fontos szerepet játszik a talajvíz-utánpótlásban. A gazdálkodóknak a gyakoribbá váló hosszú, csapadékmentes időszakok létfontosságúvá teszik a vízvisszatartást, a vízmegtartást és a talajnedvesség megőrzését, illetve a talaj termőképességének megtartását segítő eljárások tudatos gyakorlati alkalmazását.

Ne hagyd ki!