Szélsőséges időjárásra van kilátás

Itt a legfrissebb, egy hétre vonatkozó időjárás-előrejelzés! Szélsőséges időjárás várható, jobb, ha felkészülünk rá.


Még melegebb és szárazabb idő érkezhet

Az előttünk álló héten igen meleg, száraz időre van kilátás. A hét első felében anticiklon alakítja időjárásunkat, napról-napra melegszik az idő, a maximum értékek már kedden meghaladják a 30, majd szerdától egyre nagyobb területen a 35 fokot is. Csapadék nem lesz, a levegő páratartalma pedig napközben sokfelé 30százalék alatt alakul, és éjszaka sem éri el az 50 százalékot, légköri aszályra kell számítani. Ugyanakkor a szél is mérséklődik az elmúlt időszakhoz képest – írja a met.hu.

A hét második felében már időjárási frontok is megjelennek térségünkben, ezért ekkor ismét gyakrabban lesz élénk a szél. A csapadéknak azonban csak az esélye nő meg, az ország túlnyomó része továbbra is száraz marad, csak kevés helyen alakulhat ki egy-egy zápor zivatar csütörtökön illetve a hétvégén. A hőmérséklet nem változik számottevően, a hét második felében is folytatódik a kánikula. Az aszály területi kiterjedése és mértéke egyaránt növekedni fog a hét végéig, a Dunántúlon is egyre többfelé várható nagyfokú vagy súlyos aszály.

Csapadék helyett hőhullám

A Dunántúl déli, délkeleti tájainak kivételével elhanyagolható mennyiségű csapadék hullott a múlt hét második felében is, a folytatásban azonban még ennyire sem számíthatunk. Az aszály hatásait napról-napra fokozódó hőség erősíti, a napos, száraz időben a növényeken perzselés, napégés tünetei várhatók. A hét második felében már időjárási frontok is megjelennek térségünkben, ezek azonban csak kis mértékben enyhítik a meleget, és a csapadéknak is csak az esélyét növelik meg.

The Conversation

Ne hagyd ki!