Hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés érkezett

A friss, hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés szerint csak a következő hét elejétől várható lassú lehűlés. Azonban továbbra is melegebb lesz az ilyenkor szokásosnál.


Továbbra is enyhe marad az idő

A folytatásban marad az enyhe idő, azonban több lesz a felhő, és eső is érkezik. A mai napon és szombaton napközben csak elszórtan várható gyenge csapadék, majd holnap estétől egyre többfelé ered el az eső. Hétfő délig a Dunántúlon és az északi országrészben 10-20 mm, az Alföldön 2-10 mm közötti mennyiség valószínű. Kedden a keleti országrészben van nagyobb esély további esőkre, majd a jövőhét közepétől csökken a csapadékhajlam.

A délnyugati szél ma és szombaton is többfelé megerősödik, majd hétfőtől északiasra fordul a szélirány, ismét többfelé megélénkül, kedden és szerdán pedig meg is erősödik a szél.

A hőmérséklet továbbra is a sokéves átlag fölött alakul azzal együtt is, hogy vasárnaptól kissé lehűl az idő. Szombatig az eddigiekhez hasonlóan 13-18 fok közé melegszik napközben a levegő. Vasárnap ez az extrém meleg már csak a délkeleti országrészben lesz jellemző. Máshol néhány fokkal visszaesik a nappali felmelegedés mértéke. Keddtől 7 és 12 fok közötti maximum értékek lesznek jellemzők. Az éjszakai fagyok egyelőre nem térnek vissza, hajnalonként eleinte 6-11, hétfőtől 1-6 fok közötti értékekre számíthatunk - írja friss agrometeorológiai jelentésében a HungaroMet.

Így alakult az előző napok időjárása

A mögöttünk álló egy hétben tavasziasan meleg, többnyire napos, jellemzően száraz időben volt részünk. Kevés eső a múlt csütörtökön, valamint a Győr – Szeged vonal térségében vasárnap és hétfőn reggel, északkeleten pedig szerdán hullott, de a tíz napos mennyiség ezeken a területeken sem haladja meg az 5 mm-t. Január 20-a óta csak nagyon kevés eső esett, így a harminc napos csapadékösszeg országszerte hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest, de a csapadékos november és december miatt a 90 napos összegben még mindig nagy a pozitív eltérés. Az elmúlt időszak szárazabb, szeles, ugyanakkor meleg időjárása kissé szárította, szikkasztotta a talajok felső néhány centiméteres rétegét, viszont a Tisza tágabb környezetében és a Tiszántúlon még mindig sokfelé vannak belvízfoltok. Az ősz második és a tél első felében teljesen feltöltődött talajok a felszín közeli rész kivételével most is nedvességgel telített állapotban vannak.

Az elmúlt egy hét átlaghőmérséklete +6 és +9 fok között alakult, ami 6-9 fokkal haladja meg az ilyenkor szokásos 0 fok körüli átlagot. Gyenge fagyok hajnalonként is csak kevés helyen fordultak elő, de a szeles éjszakákon sokfelé nem csökkent +7 fok alá a hőmérséklet. Napközben jellemzően 13-17 fok közé melegedett a levegő, de kedden néhol 20 fokot is mérhettünk.

Mi a helyzet a mezőgazdasági területeken?

Az őszi vetések, ahol nincs tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak, ezen a télen sem volt eddig olyan hideg, ami hótakaró nélkül kárt okozott volna. A kórokozókat és a kártevőket bár megtizedelte a január második hetétől a hónap végéig jellemző, legalább éjszakánként fagyos idő, de tartósabb hidegre lett volna szükség ahhoz, hogy számottevően gyérüljenek. A talajfagy maximális mélységét (5-25 cm) január közepén érte el eddig ezen a télen, az elmúlt egy hétben azonban mindenhol kiolvadtak a talajok. Belvízfoltok főleg az Alföldön fordulnak elő, ezek kiterjedése csak lassan csökken. A vízborítás alatt álló őszi vetéseknek a hideg idő a kedvezőbb, +4, +5 Celsius fokos napi középhőmérséklet alatt kevésbé károsodnak. December második felében és január első hetében valamint az elmúlt egy hétben azonban jelentősen meghaladta a hőmérséklet ezt a küszöbértéket, és főként a repce meg is sínylette a tartós vízborítást.


Ne hagyd ki!