Mutatjuk, hogy milyen időjárás várható a következő napokban
Fotó: Shutterstock

Kerti munkához ideális napokra van kilátás

Megérkezett a legújabb hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés. A folytatásban nagyrészt száraz időre számíthatunk az átlagosnak megfelelő hőmérsékletekkel.


Jó idő a kinti munkákhoz

Az előttünk álló egy hétben is folytatódik a nagyrészt napos, száraz, csendes őszi idő hajnali köd- és párafoltokkal. Szombat este éri el hazánkat nyugat felől egy hidegfront, melyhez kapcsolódóan kissé több lesz a felhő, és szombat estétől vasárnap délig főként az északi országrészben néhol előfordulhat gyenge eső, zápor, valamint az északnyugatira forduló szél is nagy területen megélénkül. Ezt követően kedden és szerdán alakulhatnak ki helyenként kisebb esők, záporok, de összességében a száraz idő lesz a jellemző – írja a met.hu.

A héten kissé melegszik az idő. A hajnali minimumok a fagyzugos területeken is 5, máshol 8-12 fok körül alakulnak, napközben pedig 20-23 fokig melegszik a levegő. Vasárnaptól pár fokkal visszaesik a hőmérséklet, ami hétfőtől az éjszakai lehűlésben is érezhető lesz. A jövő hét első felében a hidegre érzékeny területeken ismét 5 fok alá hűl a reggelente a levegő, és talajmenti fagyokra is számítani lehet.

Így alakult az előző napok időjárása

A múlt hét második felében még jelentős esők öntözték a földeket, a Kisalföld kivételével a Dunántúl nagy részén, és a keleti országrész északi tájain, valamint a déli határ mentén is 20- 50 mm esett, míg az Alföld nagy részén 5-15 mm-t, a Kisalföldön 10-20 mm-t mérhettünk. A hét elejétől szárazabbra fordult időjárásunk, és már csak északkeleten és a Dunántúl keleti felén fordultak elő elszórt esők, záporok. Az elmúlt 10, illetve 30 nap csapadékösszege is jelentően meghaladta az ilyenkor szokásos értékeket az ország nagy részén, az Alföldön sokfelé szeptemberben több eső esett, mint az egész nyár folyamán, beleértve az augusztus utolsó dekádjának csapadékos időszakát is.

A talajok felszínközeli rétege az elmúlt napokban kissé száradni, szikkadni tudott, de így is telítettség közeli állapotban van, ahogy az Alföld középső tájainak kivételével az ország nagy részén a felső fél méteres talajréteg is közel telített, már a mélyebb rétegekbe szivárog a nedvesség, ahol azonban még bőven van hely a víz számára.

A hőmérséklet az átlagos értékek körül alakult az elmúlt napokban. A legmelegebb órákban 17-20 fokot mérhettünk, míg hajnalonként a hétvégén és hétfőn 9-12 fokig, azóta pedig a kevésbé felhős időben 10 fok alá, szerdán sokfelé 5 fok alá hűlt a levegő, és a talajmenti fagyok is megjelentek.

Ne hagyd ki!