Hétfőn indult el az új lakás vásárlására, építésére fordítható szuperolcsó zöld hitel. Máris komoly verseny alakult ki a piacon: van már bank, amelyik a maximum 2,5 százalékos kamatból is enged.


Két százalék alatti kamat is elérhető

Tegnap óta van lehetőségük a hazai bankoknak, hogy ügyfeleik számára meghirdessék az évi maximum 2,5 százalékos kamatozás mellett elérhető zöld lakáshitel programjukat. A money.hu az indulás reggelén körbenézett a piacon, és kiderült ezek a bankok már közzétették a zöld hitelre vonatkozó kondícióikat:

  • Budapest Bank,
  • CIB Bank,
  • Erste Bank,
  • Gránit Bank,
  • Raiffeisen Bank,
  • Takarékbank.

Van már pénzintézet, a Gránit Bank, amelyik a maximum 2,5 százalékos kamatból is enged. Náluk a termék 1,99 százalékos kamat mellett érhető el, a többi versenytárs 2,5 százalékos kamatot közölt.

Cikkünk megjelenése után értesültünk arról, hogy a lista nem teljes, így az alábbi frissítést tesszük közzé:


Frissítés:

Hétfőtől már igényelhető a K&H-tól a Zöld Otthon Program lakáshitel, amely iránt már az indulás előtti hetekben sokan érdeklődtek. A fokozott érdeklődés érthető, hiszen támogatott konstrukcióról van szó, a kizárólag új lakás vásárlására vagy építésére felhasználható hitelt igénylőknek évente maximum 2,5 százalékos kamatot kell fizetniük, a maximális hitelösszeg pedig 70 millió forint. A K&H több milliárd forintos kihelyezésre számít.

Milliókat lehet spórolni a megfelelő ajánlattal

A termékekhez kapcsolt, a jogszabályban meghatározott költségelemek alapján ugyanakkor a 2,5 százalékban maximalizált kamatozású hitelek Teljes Hiteldíj Mutatója (THM) már az indulástól eltér a különböző bankoknál.

A money.hu szerint az eltérés a havi törlesztőrészletben egy 30 millió forintos hitelnél eszerint már most közelíti a 10 ezer forintot, a teljes visszafizetendő összegben pedig a megfelelő ajánlat kiválasztásával a 25 éves maximális futamidő esetén pedig közel 3 millió forintot spórolhatunk.

Lesznek még belépők

A money.hu szerint a banki verseny bizonyosan tovább erősödik majd, hiszen október 4-i kondíciómeghirdetést ígért korábban az OTP és a Budapest Bank is, míg a K&H és az UniCredit Bank október elején szeretett volna elindulni saját zöld hitel termékével, de várja a piac az MKB kondícióit is.

Gyerek nélküli is igényelhető

Korábban beszámoltunk arról, hogy az MNB által Zöld Otthon Program néven elindított új lakáshitelt azok tudják felvenni, akik legalább BB energetikai besorolású lakást építenek vagy vásárolnak.

Kiemelendő, hogy nincsen gyermekekre, családi állapotra vonatkozó elvárás. Vagyis egyedülállóként, gyermek nélkül is ki lehet használni a konstrukció előnyeit.

CSOK-kal kombinálva kamatmentes

A Zöld Otthon Program összekapcsolódik a CSOK-kölcsönnel. Ha valaki energiahatékony új otthont épít vagy vásárol meg a programon belül, akkor a CSOK-kölcsöne teljesen kamatmentes lesz.

Mint arról írtunk, három gyerek esetén 5 milliót is megtakaríthatnak azok a családok, amelyek 15 milliós zöldhitelt vesznek fel, hogy építsenek egy új lakást. Két gyerek esetén 3 milliót nyerhetnek a 10 milliós kölcsönön.

Főbb jellemzők

Végezetül összefoglaltuk a zöld lakáshitel legfontosabb jellemzőit:

  • Hitelösszeg: maximum 70 millió forint
  • Kamat: maximum 2,5 százalék
  • Futamidő: maximum 25 év
  • Akár kamatmentes, vagyis 0 százalékos kamatozású CSOK hitel is igényelhető a zöld hitel mellé
  • Legalább „BB" energetikai besorolású új ingatlan vásárlására, vagy építésére használható
The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

Napelemre, fűtéskorszerűsítésre kérnél többmilliós támogatást? Ez az útja

A nagyszabású, lakosságnak szóló pályázat napelemes rendszerek és energiatakarékos, korszerű, elektromos fűtési rendszerek kialakításához nyújt támogatást. A kivitelező cégeknek hétfőtől van lehetőségük a regisztrációs kérelem benyújtására, a családok és magánszemélyek a program első ütemében december 6. és január 12. között pályázhatnak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: MediaMarkt RS Bútor

A MediaMarkt összebútorozott az RS-sel, szó szerint

A budapesti Pólus Center MediaMarkt áruházában is elérhetővé vált októbertől az RS Bútor számos terméke. A kísérleti jelleggel kialakított hibrid bemutatóteremben együtt kínálják a konyhabútorokat, s az azokba beépíthető, illetve hozzájuk illeszkedő háztartási gépeket, eszközöket.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Itt a gépi mosogatószerek nagy tesztjének eredménye, meglepetésekkel

A Tudatos Vásárlók 25 tablettát és 13 gélt vizsgáltak laboratóriumi tesztekkel. Összesen 2660 edényt mosogattak el és nagy különbségeket találtak. A teszt megmutatta, hogy melyek a leghatékonyabb, legzöldebb és egyben legolcsóbb tabletták és gélek gépi mosogatáshoz, és hogy valóban környezetbarát-e a tablettákon a lebomló fólia.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!