Apple logo
©Boggy22/123RF.COM

Az Apple-t is elérte a globális chiphiány, de a főnök nyugalomra int


4 milliárd dolláros veszteségre számítanak az Apple szakemberei az apró alkatrész hiánya miatt. Aggodalomra semmi ok, a vállalat erre is felkészült.

A járvány hatására hatalmasat nőtt a kereslet a játékkonzolokra, a számítógépekre, az okostelefonokra és egyéb olyan elektronikai eszközökre, melyek működéséhez elengedhetetlenül fontos alkatrészek a mikrochipek. Egyik beszállító sem számított ilyen mértékű igényekre, így a világon számos vállalat, köztük autógyártók és számítógépgyártók is nehéz helyzetbe kerültek. Üzemeket kellett bezárni, szüneteltetni kellett a termelést, amik jelentős bevételkiesést eredményeztek, egyebek között Magyarországon is. Sokáig úgy tűnt, az Apple-t elkerüli ez a válság, nem így történt.

Brutális évkezdés

A világ legnagyobb okostelefon-gyártója az Apple, a globális piac 23,4 százalékát birtokolja. Az idei év első negyedévében 54 százalékos éves bevételnövekedést könyvelhetett el. Az iPhone mellett nagyon jó eladási számokat produkáltak az iPad és a Mac termékeik is.

A készülékek mellett a szolgáltatások is remekül teljesítettek. Az Apple Services az előző negyedévben közel 17 milliárd dolláros bevételt hozott a cégnek, amihez nagyjából 660 millió előfizető és 1 milliárd iPhone felhasználó társult. A cég összbevétele az idei első negyedévben megközelítette a 90 milliárd dollárt.

Felkészültek mindenre

Annak ellenére, hogy a meglévő és az új termékeik gyártása óriási mennyiségű félvezetőket igényelt, szinte semmi visszaesést nem tapasztaltak az eladásaikban. Sőt, a pandémia közepette új MacBook Pro, MacBook Air és Mac mini gépeket hoztak ki.

Az Apple vezérigazgatója szerint hamarosan őket is eléri a félvezető-hiány, ami leginkább az iPad és a Mac részlegeket fogja érinteni. Ebből természetesen az újonnan bemutatott gépek sem maradnak ki. A júniusban véget érő negyedévben 3-4 milliárd dolláros kiesésre számítanak.

Tim Cook annyit fűzött hozzá, hogy látták a piaci állapotokat, és felkészültek a helyzet kezelésére.

Nem mindenki ilyen szerencsés

A Goldman Sachs elemzése szerint a világon összesen 169 iparágat érintett negatívan a globális chiphiány.

A világ második legnagyobb okostelefon-gyártója, a Samsung sem tudott 100 százalékosan megbirkózni a problémával, annak ellenére sem, hogy ők felelősek a félvezetők gyártásának hatalmas részéért. A hiány következtében többek között az új Galaxy Note szériájuk bevezetését el kell halasztaniuk.

Ne hagyd ki!