Érintésmentes fizetés bőr alá ültetett microchippel
Fotó: Shutterstock

Van, akinek pénz, van akinek microchip van a bőre alatt

Mindent megér a pénztárosok reakciója Patrick Pauman szerint, aki évek óta a bőre alá beültetett mikrochippel fizet. A bal kezét egyszerűen a kártyaleolvasó alá tartja, és kész. Nincs szüksége se bankkártyára, se mobiltelefonra.

Paumannek még 2019-ben ültették be az érintés nélküli fizetési chipet. Azt mondja, a procedúra nagyjából annyira fájdalmas, mint egy csípés.

A bőre alatt is chip van

Az első mikrochipet még 1998-ban ültették emberbe, de a technológia csak az elmúlt évtizedben vált elérhetővé a nagyközönség számára.

Az implantátummal lehet fizetni egy italért a brazil tengerparton, egy kávéért New Yorkban, hajvágásért Párizsban, de az otthoni közértben is

– magyarázta a brit-lengyel Walletmor vezetője. A cég tavaly kezdte árulni a fizetési chip implantátumot. Wojtek Paprota hozzátette, hogy

mindenhol lehet használni, ahol érintésmentes fizetési lehetőség van.

Nem lehet elhagyni

A Walletmor chipje kevesebb, mint

egy gramm súlyú, és a rizsszemnél csak alig valamivel nagyobb.

Egy mini microchipből és egy biopolimerbe ágyazott antennából áll. A biopolimer a műanyaghoz hasonló, de természetes eredetű anyag.

Paprota szerint teljesen biztonságos, rendelkezik a szükséges engedélyekkel, az implantáció után rögtön használható, és nem mozdul el a helyéről. Nincs szükség hozzá elemre, vagy más energiaforrásra. A társaság saját bevallása szerint már több mint ötszáz ilyen chipet adott el.

A Walletmor a near-field kommunikációs technológiát, vagyis az NFC-t használja, az érintésmentes fizetéshez használt okostelefonokhoz hasonlóan.

Egy négyezer ember megkérdezésével készült 2021-es felmérés szerint az Európai Unió és az Egyesült Királyság lakóinak 51 százaléka fontolóra venné egy fizetési microchip bőr alá ültetését.


Ne hagyd ki!