Mosógép dobja közelről rózsaszínes fényben
Annak ellenére, hogy a háztartásigép-gyártók több mint 10 éve bátorítják vásárlóikat arra, hogy ruháikat 30 fokos vagy alacsonyabb hőfokon mossák, az Európában élők közel kétharmada (63 százalék) még mindig 40 vagy magasabb hőfokon mosnak – derül ki az Electrolux „Igazság a ruhaápolásról" kutatásából.

​Ahogy a szüleinktől tanultuk

A kutatás rávilágít, hogy a mosási szokások koránt sincsenek összhangban a modern technológia adta lehetőségekkel és a mosás éghajlatra gyakorolt hatásaival. 10-ből közel 6 (59 százalék) berögzült rutinok szerint mossa ruháit hangsúlyozva, hogy úgy mosnak, ahogyan az idősebb generáció tanította nekik. A hőmérséklet kiválasztása kapcsán részben a nemek, de sokkal inkább az életkor játszik fontos szerepet. A nők szívesebben mosnak 40 fokon, mint a férfiak (50 – 45 százalék), a férfiak pedig inkább mosnak 60 fokon (13 – 18 százalék). Európában a 18 –34 év közötti felnőtt lakosság 45 százaléka mos 30 fokon, míg a 45 – 54 év közöttiek csupán 31 százaléka, az 55 év felettiek csupán 28 százaléka.

​Fő a tisztaság!

Arra a kérdésre, hogy miért nem mosnak alacsonyabb hőfokon a megkérdezettek majd fele (47 százalék) azt válaszolta, attól tartanak, hogy ruháik nem lennének tiszták. A válaszadók 39 százaléka aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az alacsonyabb hőfokon nem képesek eltávolítani a foltokat, 21 százalékuk pusztán megszokásból választanak magasabb hőfokot. A szokásokon alapuló mosási rutinok adhatnak választ arra, hogy a megkérdezett teljes lakosság több mint fele (53 százalék) egyáltalán nincs tudatában a magas hőfokon történő mosás és a ruhák tartóssága közti kapcsolatra.

​Csak egy gombnyomás

A riport részletes elemzés segítségével mutatja be, hogyha a mosási hőfokot 40-ről 30 fokra állítanánk, akkor évente háztartásanként 27 kilogramm szén-dioxiddal tudnánk tehermentesíteni a környezetünket. Ha ezt az összes európai háztartásra vetítjük, akkor ez évente 4,9 millió tonna szén-dioxid kibocsátás csökkentést jelentene, ami olyan, mintha 1 millió autót vonnánk ki a forgalomból. Ha 15 százaléka azoknak az európai háztartásoknak, amelyek most 50 fokon, vagy magasabb hőmérsékleten mossa rendszeresen ruháit váltana alacsonyabb hőfokra, az 6 millió tonna éves szén-dioxid-kibocsátás kibocsátás-csökkenést jelentene.

​Elég lenne egy kis lépés

"A kutatás rávilágít, hogy az emberek többsége törődik a ruháikkal és jelentős többségük felismeri, hogy környezeti előnyei vannak annak, ha a ruhák tovább tartanak" – mondta Vanessa Butani, az Electrolux Európai Fenntarthatósági Igazgatója. "Ha arra bátorítjuk az embereket, hogy tegyenek kis lépéseket mosási szokásaik megváltoztatására, akkor jelentős hatást és megtakarítást érhetnek el. A megtakarítás észlelhető, hiszen ruháikat többször viselhetik. Emellett környezeti lábnyomukat is csökkenthetik. És ami a legfontosabb, ha mindenki összefogna, milliónyi tonna széndioxid-kibocsátás csökkentést érhetnénk el a bolygónkon" – tett hozzá. A svéd vállalat 12 000 felnőtt megkérdezésével készített „Igazság a ruhaápolásról" kutatást azért hívta életre, hogy megértse a vásárlók szokásait a ruhák gondozása terén, és azt, hogy az emberek mennyire veszik figyelembe a mosás környezetre gyakorolt hatását.


Ne hagyd ki!