A nagy ötlet nagy pénzt ér, 137 milliárdra pályázhatnak a kutatásban erős cégek
Fotó:23RF

A nagy ötlet nagy pénzt ér, 137 milliárdra pályázhatnak a cégek

Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán.


Varga Mihály a videóban elmondta, hogy számitásaik szerint elérheti a 300-at azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek ebből a forrásból támogatást kaphatnak. Hangsúlyozta: a gazdaság újraindításakor fontos cél, hogy a magyar vállalkozások a kutatás-fejlesztés és innováció terén is előre lepjenek. Ez az egyik kulcs ahhoz, hogy az átrendező világgazdasági helyzetben is versenyképesek tudjanak lenni, versenyképesek maradjanak - fogalmazott a pénzügyminiszter.

  Kik és mikortól pályázhatnak?

Olyan cégek pályázatait várják, amelyek újdonságot jelentő termék, technológia vagy szolgáltatás létrehozását tervezik. Kísérleti fejlesztésekhez, ipari kutatásokhoz, eszközbeszerzésekhez, iparjogvédelmi lépésekhez és piacra lépéshez kérhető támogatás - ismertette. Lesz idő a felkészülésre: a kiírás péntektől ITT elérhető, a pályázatokat 2021. október 18-tól lehet majd benyújtani.

A bejelentés


Ne hagyd ki!