Ratasics Bálint azt ismerte fel, hogy a balatoni hajóbérlés döcögősen működik, megalkotta hát a maga rendszerét.


A tavalyi korlátozások miatt jelentősen fellendült a belföldi turizmus, az előrejelzéseket szerint ez valószínűleg idén is így lesz. A Balaton továbbra is az egyik legkedveltebb hazai célpont, ami a hajózási szektort is érinti. Csaknem 7000 vitorlás és elektromos hajó van a magyar tengeren, ezt használta ki Ratasics Bálint és a Boatic, írja az Index.

A vizes Airbnb

A hajóbérlés és bérbeadás nem számít újdonságnak hazánkban sem, viszont a legtöbb tulajdonos általában önerőből próbálta megoldani a reklámozást és a bérbeadást. Ez sok problémát okozott mindkét félnek: ha valaki rákeresett a szolgáltatásra az interneten, akkor tucatnyi különböző oldal tárulhatott elé limitált lehetőségekkel, a bérbeadók pedig nehezen menedzselhették a foglalásokat és a hirdetéseket. Erre nyújt most új megoldást a Boatic, ami lényegében egy Airbnb-éhez hasonló honlapot hozott létre, kifejezetten a balatoni hajóbérlésre szakosodva.

Fiatal vállalkozó

Ratasics Bálint gimnazista korában ismerte fel a gondokat: rossz hirdetési körülmények, különálló oldalak a hajóflottáknak, nehezen összehasonlítható lehetőségek, szervezetlen adatbázis. Erre találta ki, hogy létrehoz egy olyan platformot, ami a szálláskiadók esetében már évek óta működik. 3 éve ötlötte ki a gondolatot, ám mivel a fejlesztés igen drága és bonyolult lett volna, önerőből rakta össze a honlapot, ami körülbelül 1,5-2 évet vett igénybe, egy évvel ezelőtt pedig élesítésre is került. A dolog pikantériája, hogy az alapító éppen az indulás időszakában érettségizett.

Szárnyaló kezdés

Az első szezonban nagyjából 25-30 hajóra számítottak, ám a belföldi turizmus fellendülése miatt sokkal szebb számokat produkált a vállalkozás. Az alapító elmondta, hogy tavaly nyáron már csaknem 60 hajó tulajdonosa vette igénybe a szolgáltatásaikat, sőt, olyan időszak is volt, amikor az adatbázisukban szereplő összes hajót kiadták.

Ahhoz, hogy a profitot maximalizálni tudjuk, az oldalnak olyan szintű elismertségre, látogatottságra kell szert tennie, hogy a felhasználók számára jóval többet is megérjen, hogy a mi oldalunkon keresztül adják bérbe a hajóikat. De ahhoz évek kellenek

- nyilatkozta az Indexnek.


The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

A befektetők imádják Kelet-Európa új slágerstartupját

A csehországi Rossum szoftverfejlesztő vállalat 100 millió dolláros befektetéshez jutott, ennk köszönhetően térségünk egyik legértékesebb startupjává lépett elő. Nézzük, miért imádják a befektetők az alig hatéves vállalkozást!

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Szereted hallatni a hangodat? A Spotify újításának örülni fogsz

A Spotify bejelentette, hogy a három éve indított podcast szolgáltatásait a tartalomgyártók hamarosan szélesebb körben is igénybe vehetik. A zenei streamingszolgáltató vállalat abban reménykedik, hogy az újítással növelheti a prémium előfizetői számát.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

Fiatal programozó zseni vállalkozását nyelte le a Twitter

Nick Caldwell, a Twitter mérnöki divíziójának alelnöke stílusosan a Twitter-en jelentette be, hogy a közösségi platform felvásárolta a Sphere chat applikációt. A Sphere-t az a vállalkozó zseni alkotta, akitől alig 17 éves korában a Yahoo 30 millió dollárért megvásárolta az első startupját.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!