A háború kitörése óta egy ukrán vagy orosz hátterű cég sem alakult hazánkban
Fotó: Shutterstock

Meglepő, hogy honnan jött a legtöbb külföldi cég Magyarországra

Kedvezően alakultak a hazai cégalapítási és törlési mutatók a közelmúltban, azonban az orosz-ukrán háború sok mindenen változtathat. Lehet, hogy meglepő, de a legtöbb külföldi hátterű vállalat ma ukrán az országban, 2021-ben a németeket is megelőzték ezen a listán.


Stabilizálódhatnak az vállalkozások alapítási és törlési mutatói

Az előző két hónap cégalapítási értékei némileg almaradnak a tavalyitól, igaz, kiemelkedőek voltak a 2021-es adatok. Januárban 2054, februárban pedig 2606 társas vállalkozás alakult Magyarországon, ezek összértéke 20 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi év azonos időszakában. Nagynak tűnhet a visszaesés, azonban 2021 értékei a pandémia lecsengésének és a gazdasági sokk utáni visszarendeződésnek tulajdoníthatóak, az idei számok pedig teljesen illeszkednek a koronavírus-járvány előtti statisztikákhoz – írja elemzésében az Opten.hu.

A törölt cégek száma is a 3 évvel korábbi adatokat idézi, hiszen bár az utolsó másfél év legmagasabb értékeit hozta január és február (2631) is, ez nagyjából megegyezik a covid előtti szinttel. A kényszertörlések újraindulásával tehát stabilizálódni látszanak a magyar cégtörlési számok is.

Stagnál a társas vállalkozások száma, az egyéni vállalkozók mennyisége azonban dinamikusan növekszik. Csupán idén februárban 7911 egyéni vállalkozás indult, így nagyjából 600 ezer működik már az országban, míg társas vállalkozás körülbelül 530 ezer.

Az orosz-ukrán háború is kihatással van a cégalapítási adatokra

Érdemes lehet megjegyezni, hogy jelentős statisztikai anomáliát ugyan nem okoz, de a keleti szomszédunknál a háború kitörése óta egyetlen magyarországi cégalapításhoz sem köthető ukrán vagy orosz érdekeltség.

Van azonban 4071 ukrán hátterű társas vállalkozás a hazai cégjegyzésben. Ezzel az értékkel pedig 2021 óta Ukrajna megelőzi Németországot a külföldi érdekeltségű, Magyarországon bejegyzett cégek számát tekintve, és ezzel a nemzetközi lista élén áll. A cégek száma viszont nincs feltétlenül egyenes arányban az összesített termelékenységükkel, és ez az ukrán hátterű cégekkel kapcsolatban különösen igaz - jegyzi meg a portál.

Bíztatóak a végelszámolási adatok is

Kedvező adat az is, hogy idén februárban csupán 741 végelszámolási eljárás indult a hazai társas vállalkozások ellen, ami a 2021-es átlagnál is jóval alacsonyabb. Ez pedig biztató a magyar cégek életképességére és a cégtulajdonosok vállalkozási kedvére nézve. Az elemzés azonban megjegyzi azt is, hogy egy havi adatból messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni.

Az üzleti partnerek számára legveszélyesebb felszámolási eljárásból - ezen felszámolás nyomán a tartozásaikkal együtt tűnhetnek el a cégek - 481-et tettek közzé februárban, ami a covid előtti átlagos havi értéknek mondható. Ez egyik oldalról nézve egy kicsit magas az érték, azonban jó hír, hogy a koronavírus járvány időszakát úgy tűnik, hogy nem követte tömeges felszámolási hullám.

Továbbra is magas azonban a kényszertörlési eljárások szintje. Idén február 3058 ilyen eljárást tettek közzé, ami közel duplája a COVID előtti értékeknek. Ez pedig azt jelezheti, hogy ezen eljárásfajta újraindulásával továbbra is tart a hatósági tisztogatási hullám. Leginkább az adminisztratív kötelezettségeiket sem teljesítő társas vállalkozásokra jellemző ez az eljárástípus.

Az Opten idei prognózisa

A portál előrejelzése szerint idén kis mértékben csökkeni fog a társas vállalkozások száma. Az orosz-ukrán háború pedig inkább negatívan fog hatni a hazai gazdaság szereplőire (ugyan néhány új lehetőséget is rejt magában a konfliktus), hiszen törések képződhetnek a korábbi trendekben. Még nem érzékelhető, azonban sok cég tőkeszerkezete nem elég erős, ezért könnyen felszámolási hullám alakulhat ki egyes területeken a háború miatt. Ha belföldön nyugalmas is marad a gazdasági környezet, egyes nagyvállalkozások bezárásra kényszerülhetnek a piacaik elvesztése miatt. Ebben az esetben az elbocsátott alkalmazottak kényszer-cégalapítási hullámot indíthatnak el, amivelgyakran találkozhatunk válságok idején. Rosszabb esetben a cégalapítások befagyása is előfordulhat.

Ne hagyd ki!