Nem sok jó hírrel tudnak szolgálni a szakemberek a magyar gazdaságról
Fotó: Shutterstock

Két adat, ami miatt ráncolják a homlokukat a gazdasági elemzők

Akár 24 százalékos inflációt is elképzelhetőnek tartanak a szakemberek ősszel a hazánkban, amennyiben kivezetik az ársapkákat. Borús képet fest az is a hazai gazdaságról, hogy még sosem volt ilyen rossz a külkereskedelmi mérleg.


Még nem látni az infláció tetőzését

15,6 százalékra emelkedett az infláció Magyarországon augusztusban. Ilyen magas értékre 1998 óta nem volt példa a hazánkban. Leginkább az élelmiszerárak növekedése húzza felfelé az adatot.

Augusztusban már meghaladta a 30 százalékot, 30,9 százalék volt éves alapon, havi alapon pedig júliushoz képest 3,3 százalékkal emelkedett az élelmiszerek ára. Továbbra is nagyon erős árnyomás van az élelmiszerek esetében

- nyilatkozta Beke Károly elemző az InfoRádióban.

A kiugró élelemiszerárakat leginkább a magasabb alapanyagárak és az energiaköltségek okozzák a szakember szerint, valamint a szolgáltatók és a kereskedők is próbálják áthárítani a többletköltségeiket a fogyasztókra.

Az árstopok eltörlése nélkül is teljesülhet a 20 százalékos infláció a következő hónapokban. Az augusztusi inflációs rátában még nincs benne a rezsicsökkentés módosításának a hatása. Amikor a háztartások megkapták az első magasabb összegű számlát, ez akkor kerül be ez az inflációs kosárba, így a szeptemberi adatban fog megjelenni. Ennek a hatását már előrevetíti a harmonizált fogyasztói árindex, ami egy európai uniós módszertan szerint készül és ebben már szerepel a megemelt rezsiköltség, ez most 18,6 százalék

– tette hozzá az elemző.

Mindezek fényében az infláció jelentős emelkedésére lehet számítani, szeptemberben pedig 20 százalék fölé is kerülhet. A következő hónapokban is további növekedés várható annak függvényében, hogy mi lesz az árstopokkal. Amennyiben kivezetik azokat (leginkább az üzemanyagár a kockázati tényező), akkor a 22-24 százalékos infláció sem elképzelhetetlen a szakértő szerint.

Sosem volt ilyen rossz a külkereskedelmi mérleg

Ha az inflációs nyomás nem lenne elég, másik rossz hírrel is szolgáltak a szakemberek: az előzetes adatok szerint 1149 millió euró hiány keletkezett a hazai külkereskedelmi mérlegben júliusban.

Borzasztóan rossz adat, hiszen ebben az évszázadban még csak a közelében sem járt ehhez a havi deficit. Magyarország egész történetében, soha nem volt ekkora a hiány. A megelőző két hónapban úgy tűnt, hogy talán mérséklődik a külkereskedelmi mérleg romlása. Azonban júliusban kettőzött erővel gyorsult fel a folyamat és olyan jelentős mennyiségű külkereskedelmi deficit halmozódott fel, amire eddig még soha nem volt példa

mondta Madár István, a Portfolio vezető elemzője az InfoRádióban.

A kivitel az egy évvel ezelőtti szinthez képest, euróban számolva 13 százalékkal bővült, a behozatal pedig 23 százalékkal nőtt. Az export ilyen mértékű emelkedése azt mutatja, hogy az ipar növekedési pályán mozog. Azonban a következő hónapokban megjelennek a vállalatoknál a megnövekedett energiaárak, ezért visszaesés várható. Ezzel szemben az import eddig is rendkívül nagy számokat produkált, ami elsősorban a drága energiaimportnak tulajdonítható. Ezért a mérleg javulására sem számít egy darabig a szakember.

Ne hagyd ki!