Nyugat-magyarországi városok viszik a prímet
Fotó: Shutterstock

Itt a rangsor, ezek a legélhetőbb hazai városok

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egyik friss kutatása azt vizsgálta, melyek az ország legélhetőbb megyei jogú városai. A vizsgálat végeztével rangsorolták az említett településeket. Mutatjuk a listát!


Átfogó tanulmány a megyei jogú városokról

A magyar megyei jogú városokat pontozta például gazdasági, környezeti, fenntarthatósági és társadalmi szempontok szerint a KSH egyik legújabb tanulmánya. Figyelembe vették azt is, mennyire tudják kielégíteni a lakosaik alapvető szükségleteit. Minél nagyobb pontszámmal rendelkezik egy település, annál élhetőbbnek számít. A kutatásukhoz az ENSZ fejlődési jelzőszámait vették alapul.

Az eredményekben nagy a szórás, az egy főre jutó nettó jövedelemben például a legjobb helyzetű Székesfehérvár és a legrosszabb helyzetű Baja/Sopron között fajlagosan 600-700 ezer forintos a különbség az átlagjövedelmekben

- idézi a KSH-t az Index.

Győrt külön kiemelték, amelyet az ország egyik leginnovatívabb, legdinamikusabban fejlődő városának neveztek, amelyek egyik alapja a „kiváló oktatási háttere”. Például fenntarthatósági és közösségi szempontok alapján pedig Érdet, Esztergomot és Veszprémet méltatták.

A lista

Az adatok nehéz összehasonlíthatósága miatt a KSH csoportokat azonosított, azokat rangsorolta. A kialakított klasztereken belül úgy tekinthető, a városok holtversenyben vannak. De mutatjuk a KSH listáját:

  1. klaszter: Győr - 65,44 pont; Veszprém - 64,86 pont.
  2. klaszter: Esztergom - 60,79 pont; Érd - 59,67 pont; Sopron - 59,28 pont; Szombathely - 58,24 pont; Tatabánya - 57,08 pont; Székesfehérvár - 56,04 pont.
  3. klaszter: Szeged - 51,16 pont; Hódmezővásárhely - 50,16 pont; Kecskemét - 48,66 pont; Eger - 47,74 pont; Zalaegerszeg - 47,35; Nagykanizsa - 45,21 pont.
  4. klaszter: Nyíregyháza - 44,44 pont; Pécs - 44,17 pont; Szolnok - 43,68 pont; Debrecen - 43,44 pont; Dunaújváros - 42,84 pont; Miskolc - 42,24 pont; Békéscsaba - 40,67 pont; Baja - 38,43 pont; Kaposvár - 36,67 pont; Szekszárd - 36,2 pont.
  5. klaszter: Salgótarján - 34,79 pont.

A szomszédban van a világ legélhetőbb városa

Tavaly olyan lista is készült, amelyen az Economist rangsorolta a világ nagyvárosait élhetőség alapján. Bécs korábban többször az első helyen szerepelt a felsorolásban, azonban 2021-ben a 12. helyre csúszott vissza. Az összeállítás készítői ezt azzal magyarázták, a pandémia miatt zárva voltak a város múzeumai és éttermei. Viszont tavaly ismét az osztrák fővárosé lett az elsőség.

A stabilitás és a jó infrastruktúra jelenti a legnagyobb vonzerőt az itt élők számára. (…) Továbbá jó minőségű az egészségügyi ellátás, valamint számos szórakozási lehetőséget és kulturális eseményt is kínál a város

- indokolja Bécs pozícióját a jelentés.

2021-ben Új-Zéland legnagyobb városa, Auckland kerülhetett az első helyre, hiszen ott nem voltak érvényben szigorú járványügyi korlátozások. Később a szigetországot is elérte a covid, így a friss listán az új-zélandi nagyváros csak a 35. helyen szerepel.

Ne hagyd ki!