Forintbankjegyek egy pénztárcában

Idén is Üröm a leggazdagabb magyarországi település. A második helyen most Paks, a harmadikon Nagykovácsi szerepel.


Budaörs most kiesett a TOP 3-ból 

Az első tíz leggazdagabb magyarországi település listáját idén is Üröm vezeti, ahol az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 60 százalékkal haladja meg az országos átlagot (az évi 7643 eurót) – derül ki a GfK felméréséből.

Tavalyhoz képest annyi változás történt a dobogós települések tekintetében, hogy Paks feljött a harmadik helyről a másodikra, míg Nagykovácsi a negyedik helyről lépett előre a harmadikra. Tavaly Budaörs még a második helyen állt, most visszacsúszott a negyedikre. A top 10-be idén visszatért Győrújbarát, míg Tiszaújváros kikerült a tíz leggazdagabb település közül.

Az 5000 főnél nagyobb települések rangsora (Budapest nélkül), az egy főre jutó vásárlóerő országos átlaghoz viszonyított aránya (vásárlóerő index) alapján, 2021.

Az európai átlag felét érjük el

A 19 magyarországi megyét és Budapestet vizsgálva kiderül, hogy a főváros továbbra is egyértelmű fölénnyel az első helyen áll: az itt élőknek egy főre vetítve 9.722 euró áll rendelkezésükre. Ez azt jelenti, hogy a budapesti lakosok költési potenciálja valamivel több, mint 27 százalékkal meghaladja az országos átlagot.

A felmérésből kiderül, hogy Magyarországon a 7.643 eurós egy főre jutó átlagos vásárlóerővel az európai átlag 51 százalékát éri el. Ezzel Magyarország idén is a 30. helyen áll az országos összehasonlításban.

Az egy főre jutó 7.643 euró átlagos magyar vásárlóerő 360 forintos euróárfolyammal számolva mintegy 2 millió 750 ezer forintot tesz ki, vagyis egy magyarnak átlagban havonta mintegy 230 ezer forint áll rendelkezésére.

A GfK vásárlóerő alatt az adózás után egy főre jutó elméletileg elkölthető jövedelmet érti, amelyet a lakosság fogyasztásra, illetve az állandó havi kiadásokra - úgymint élelmiszer, lakbér, közműdíjak, magánnyugdíj-pénztári befizetés és egészségbiztosítás, továbbá rekreáció, illetve közlekedés - fordít.

A legfrissebb hazai kereseti adatokról ITT írtunk. Ebben a cikkben pedig arról számoltunk be, hogy 7500 milliárd forint fölé nőtt a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon.

The Conversation

Ne hagyd ki!