Már nem luxus a lovaglás? Kiszámoltuk!
Foto: Shutterstock

Már nem luxus a lovaglás? Kiszámoltuk!

Általános vélekedés, hogy a lovaglás luxushobbi. Pedig más sportokhoz képest nem feltétlenül jár extrém kiadással – attól függően, hogy mit is szeretnénk.

Egy lovasóra időtartama 25-50 perc, költsége pedig 5 000 - 10 000 Ft között változik. Ami érdekes, egyáltalán nem biztos, hogy vidéken alacsonyabb árakat találunk majd. Ez havi tíz edzéssel számolva 50 000–100 000 Ft kiadás. Egy-egy tréning ára és hossza azonban függ attól, hogy kezdő vagy haladó szintű lovasról van szó: a kezdők és az óvodások egyéni órái általában 25-30 percesek, míg a haladók egy-egy osztálylovaglása 50-60 percig tart.

Az osztálylovaglás azt jelenti, hogy 4-6 lovas van egyidejűleg a pályán, akik az oktató vagy edző instrukcióinak megfelelő gyakorlatokat végeznek. A már képzett lovasok is szoktak egyéni órákat venni, hogy finomítsák a technikájukat, mélyítsék az ülésüket, ami ugyancsak sokba kerül, különösen akkor, ha az edző házhoz jön.

Ruházat és felszerelés

A lovas ruhatárának egyik alapvető darabja a lovaglónadrág, ami már önmagában 15 – 70 ezer forint kiadást jelent. Míg lovaglócsizmát 10–150 ezer forint, lábszárvédőt 7 és 50 ezer forint közötti áron lehet vásárolni. Komoly kiadást jelent még a védősisak – szakzsargonban kobak –, ami lényegesen erősebb a kerékpáros sisakoknál. Ezért még akkor sem érdemes bringás fejrevalót használni, ha az általában olcsóbb.

Nagyjából 25 ezer forintnál kezdődik a kobakok ára, a középkategória 40–50 ezer forint között van, de találkozhatunk 150–300 ezer forintos árcédulákkal is. A másik fontos védőfelszerelés a védőmellény vagy gerincvédő, ennek ára 30 ezer forint körül kezdődik, de egy légzsákos mellényért akár 250–300 ezer forintot is kérhetnek.

​Mekkora kiadás a saját ló?

A ló ára függ a fajtájától, korától és képzettségi szintjétől, de általánosságban elmondható, hogy egymillió forint alatt alig akad használható ló, ám a 3–5 milliós irányárak sem ritkák. A vételár felett jelentős egyszeri költségekre is fel kell készülni, például a paripa elszállítása az ország másik végéből akár 100-150 ezer forintba is kerülhet. De a vásárlást megelőző orvosi ellenőrzés is 20-50 ezer forintos kiadás lehet.

Amennyiben valaki nem a saját ingatlanján tartja az állatot, az kénytelen a bértartásra is költeni, ami havi szinten 50 - 150 ezer forintba kerül. A saját ló ezen kívül számos eszközt is igényel, ami alaposan megdobja az induló költségeket: nyeregre, nyeregalátétre, kantárra és egyéb szükséges „apróságokra” nyugodtan számolhatunk 200-250 ezer Ft-ot. Ám ez csak akkor igaz, ha nem ragaszkodunk a jól csengő márkanevekhez, mert akkor szinte nincs határ.

A lótartás legkomolyabb költsége azonban sok esetben az orvosi kiadás, ami ráadásul kiszámíthatatlan, extrém esetben pedig akár több százezer forintos számlát is ki kell tudni fizetni. Egy egészséges, problémamentes jószágnál szintén számolni kell egészségügyi kiadásokkal, ám az oltás, a féregtelenítés és a rendszeres körmölés éves szinten 50 ezer forintnál általában nem kerül többe.

És akkor ne feledkezzünk meg arról a fránya „amortizációról” sem. Az, hogy mikortól nem használható egy ló, egyedenként változó, ám 20 éves kor felett már számítani lehet erre. Éppen ezért egy ló értéke 14-16 éves kortól rohamosan csökken. Emiatt sokan ilyenkor próbálnak túladni a hátasukon, hogy komolyabb összeget kapjanak még érte, illetve megússzák az idős, lovaglásra már alkalmatlan ló fenntartási költségeit.

​Mibe kerül egy külföldi lovastúra?

Óriási piaca van a külföldi lovasturizmusnak, itt a napi 4-6 órás lovaglást általában kombinálják a kulináris és történelmi kalandozással. Népszerű célpont Olaszország, Franciaország és Portugália, de Ausztráliában borvidék túrára, Mongóliában nomád kalandra is be lehet nevezni. Az árak nagyon különböznek: egy 6 napos toszkán út 1 millió forinttól, egy normandiai 1,4 milliótól indul. A namíbiai sivatagban 10 nap lovaglás legalább 2,8 millió forintba kerül. Mindez utazási költség nélkül értendő.

​Drága öreg négylábúak

A lovak 20 éves kor felett már csak óvatosan ülhetők meg, ám mindig eljön a „nyugdíjas” idő. A tulajdonosok egy része olyan helyre viszi kedvencét, ahol az nyugodtan és jól élhet. Ennek költsége havi 50-80 ezer forint, vagyis egy 30 évig élő ló esetén akár 6-9,6 millió forintba is kerülhet a nyugállomány.

​Lovas költségek

Ló: kb. 1 millió Ft-tól

Bértartás: 50–150 ezer Ft/hó

Lovaglónadrág: 15–70 ezer Ft

Lovaglócsizma: 10–150 ezer Ft

Lábszárvédő: 7–50 ezer Ft

Nyereg: 60 ezer–1 millió Ft

Nyeregalátét: 10–80 ezer Ft

Kantár: 20–130 ezer Ft

Kobak: 25–300 ezer Ft

Mellény: 30–300 ezer Ft

Ne hagyd ki!