Óriási viták dúlnak arról, jól mennek-e a dolgok a magyar közoktatásban vagy a rendszer éppen az összeomlás szélén áll? Radó Péter oktatáskutatót kérdeztük.
Milyen állapotban van a magyar közoktatás?
Sokkal rosszabb állapotban, mint a laikusok gondolják. A pedagógusok helyzetéről szóló politikai viták a problémák csak egy kicsiny szeletére irányították rá a figyelmet, ami csak egy apró jele a katasztrófának. A közoktatás az elmúlt tíz év alatt funkcionálisan olyannyira leépült, hogy nem tudja betölteni azt a szerepét, amire hivatott. Az oktatás minősége drasztikusan romlott, a tanulók egyre rosszabbul teljesítenek, közülük egyre többen kerülnek ki végzettség nélkül az oktatási rendszerből, amely képtelen reagálni a munkaerőpiac változásaira. Hosszan sorolhatnám.
Mire alapozva állítja ezeket? Vannak az oktatási rendszerünk minőségét mérő megbízható statisztikák?
Egy oktatási rendszer eredményességének rengeteg mutatója van. Mérik a tanulás eredményességét, a diákok kompetenciáit, készségeit, továbbtanulását stb. A súlyos teljesítményromlás tehát jól látható, az ezt okozó minőségi leépülés ellenben nehezen dokumentálható. Az iskola ugyanis egy fekete doboz. Külső szemlélő, beleértve a szülőket is, nem lát bele, mi is történik ott. A nemzetközi statisztikákból azonban mégis kiolvashatóak a romlás egyértelmű jelei. A leépülés következményei ugyanakkor már mindenki számára láthatóak.
A régióban mindenhol gyengélkedik az ágazat, vagy ez magyar sajátosság?
A rendszerváltás előtt a magyar oktatási rendszer a közép-kelet-európai átlagnál valamivel jobban teljesített. Azóta leszakadtunk a régiótól és inkább az alacsonyabb dél-kelet-európai színvonalhoz közelítünk. Gyakorlatilag Romániával, Bulgáriával, Szerbiával vagyunk egy szinten.
Mi kellene ahhoz, hogy a magyar oktatás eredményesebben működjék? Pénz vagy stratégia?
Fotó: Haszon Magazin - Csomor Alexander
Önmagában a pénztől nem lesz jó színvonalú az oktatás, bár kétségkívül rendkívül munkaerőigényes közszolgáltatásról van szó, ahol a kiadások 85 százaléka bérköltség. Ha a pedagógusok bérét mondjuk, holnaptól megdupláznák, rövidtávon akkor sem javulna a minőség. Viszont az alulfinanszírozottság hosszabb távon komoly károkat okoz. Gondoljunk bele: a pedagógusok felének fizetését jelenleg ki kell egészíteni ahhoz, hogy elérje a szakmunkás minimálbért. Nem csoda, hogy az alacsony fizetés miatt – és számos más okból - rengetegen hagyják el a pályát. Az oktatás problémáinak gyökere a 2011-2015 közötti időszakban keresendő, amikor a rendszer átalakítása során teljesen felszámolták az iskolák és a pedagógusok autonómiáját.
Miért baj az, ha a szűkös erőforrásokat egy központi rendszer osztja fel?
A világban alapvető és meghatározó változások zajlanak. Ráadásul a környezeti, társadalmi és technológiai változások egyszerre jelentkeznek. Mindezek mellett azonban maga az ország is változik, gondoljunk csak arra, hogy egyre kevesebb gyerek születik, egyes térségek lakossága fogyatkozik, máshol pedig felduzzad. A változó világhoz az iskoláknak alkalmazkodniuk kellene, ám a központosítás miatt erre képtelenek. A centralizált nagy rendszerek ugyanis lassan reagálnak és pazarlóan gazdálkodnak. 2013 óta a magyar közoktatásban senki sem gazdálkodik, csak költi a pénzt, így az egyszerre pazarló és alulfinanszírozott. A helyi döntéshozók, például az önkormányzatok pontosan és naprakészen tisztában vannak az adott közösség helyzetével, problémáival, így azok képesek lennének a valódi problémákra koncentrálni, prioritásokat meghatározni és ahhoz forrásokat rendelni, azaz hatékonyan gazdálkodni.
Ön szerint milyen a jól működő oktatás? Létezik ilyen egyátalán?
A jó oktatási rendszer attól működik megfelelően, hogy az iskolák képesek azonosítani a saját problémáikat és képesek azokat önállóan megoldani. Mindezt kívülről irányítva nem lehet megcsinálni. Ahhoz tehát, hogy jól működő oktatásunk legyen, helyre kell állítani az oktatási intézmények önértékelési és iskolafejlesztési képességeit. Ám ez önmagában nem elég. Még legalább két feltételt biztosítani kell a megfelelő színvonalú oktatáshoz. Az egyik a tanulást és tanítást támogató rendszerek újjáépítése lenne. A pedagógusok, az iskolák, a gyerekek, a családok számtalan szakmai szolgáltatást vesznek igénybe a tankönyvkiadástól kezdve, a logopédusig azért, hogy a gyerekekből képességeik legjavát hozhassák ki. A központosítás és az üzleti és nonprofit szervezetek kiszorítása miatt ez a korábban kiterjedt rendszer leépült, kapacitásainak legfeljebb a 10 százalékát őrizte meg. A jól működő oktatási rendszer harmadik feltétele a szakmai autonómia biztosítása a pedagógusok számára. Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha egy orvosnak egy központi hivatali szervezet mondaná meg, hogyan operálja meg a betegei vakbelét. Nos, a magyar közoktatásban pontosan ez történik. A központból mondják meg, hogyan kell tanítani a különböző hátterű és adottságú gyerekeket. Az imént felsoroltak azonban csak szakmai és intézményi feltételek. A romló körülmények miatt a magyar oktatás morálisan és intellektuálisan is leépült, amin változtatni nagyon nehéz lesz.
A hírek szerint legalább a pedagógusok fizetése rendeződik…
A sajtóban keringő milliós fizetéseket csak hosszú felzárkóztatás után, a távoli jövőben ígéri a kormányzat. Addig évente 10 százalékos béremelésre számíthatnak a tanárok. Erre is csak akkor, ha hozzájutunk az uniós forrásokhoz. Csakhogy az infláció ennél magasabb, így nem béremelés, hanem további bérleszakadás történik. A pénzromlás miatt persze mindenkinek a reálbére csökken, de a pedagógusoké az átlagosnál jobban esik majd vissza.
Milyen következményekkel lehet számolni, ha nem rendeződik a helyzet és minden marad a régiben?
Fotó: Haszon Magazin - Csomor Alexander
Mint mondtam, a magyar oktatási rendszer már most sem képes alkalmazkodni a munkaerőpiac igényeihez, ami a társadalom szétszakadásához vezethet. Hatalmas tömegben kerülnek ki az iskolapadokból olyanok, akik nem képesek elhelyezkedni, mert funkcionális analfabéták. Az sem feltétlenül szerencsésebb, aki mondjuk, szakmunkásként talál munkát, mert olyan alacsony készségszinttel végzi el az iskolát, hogy egy változás esetén nem tudják átképezni őket, mert nem tanultak meg tanulni. Jobb híján betanított munkásként dolgoznak tovább, csakhogy ezzel a munkaerőpiacról kiszorítják a semmilyen iskolai végzettséggel nem rendelkezőket. Utóbbiak „eltartása” pedig hatalmas társadalmi költségekkel jár. Ezek a folyamatok már elindultak, láthatóak.
Ha az állam nem, majd a piac megoldást talál az oktatás gondjaira. Mondjuk a munkaadók, ha boldogulni akarnak..
Ehhez legalább minimális tanulási készségek kellenek, ám a gyerekek negyede funkcionális analfabéta. Ha pedig nincs elég diplomás, mert kevesen tanulnak tovább, akkor nem lesz elég vezető. A vállalkozások egy része persze átveheti a dolgozók képzési feladatait, a multinacionális cégek sokat is költenek erre. Ám a legnagyobb foglalkoztatók nem ők, hanem a kkv-k, amelyek nem igen áldoznak ilyen célokra, pénzük sincs rá.
A szülőknek mit tanácsol, mit tegyenek, ha szeretnék elérni, hogy csemetéiknek felnőve biztosan legyen kenyér a kezükben?
A szülők már ma is elkövetnek mindent, amit csak tudnak. A középosztály komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a magyar oktatási rendszerében ráleljen azokra a „szigetekre”, ahol még megfelelő színvonalú az oktatás. Ezek vagy fizetős iskolák, vagy a közoktatás elit intézményei. A bekerülésért mindkét esetben a diákoknak elképesztő versenyt kell vívniuk egymással. A szülők többsége azonban sajnos eszköztelen, választásában korlátozott, így kénytelen elfogadni azt, amit kap. Gondoljunk bele! Vidéken sokszor csak egyetlen iskola van, a gyerekek utaztatását pedig nem lehet megoldani.
És a munkáltatók? Ők hogy szerezhetik meg a nekik kellő képzett dolgozókat?
Oktatási ügyekben a vállalkozások éppúgy nem tudnak sok mindent tenni, ahogy a szülők egy része sem. Amikor éppen van kereslet a munkaerőpiacon ők is ádáz versenyt vívnak a megfelelő dolgozókért, sokszor egymás elől happolva el azokat.
****
NÉVJEGY
Radó Péter. Egyetemi tanulmányait az ELTE levéltár–történelem szakán fejezte be 1983-ban. 1983 és 1988 között könyvtárosként dolgozott. 1988-tól az Országos Idegen Nyelvű Könyvtár Nemzetiségi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, 1990-től a kutatócsoport vezetője. 1994-1996 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Kisebbségi Főosztályát, majd a Civil Kapcsolatok Igazgatóságát vezette. Lemondása után az Országos Közoktatási Intézetben oktatáskutatóként és az OSI-Budapest oktatási programjában tanácsadóként dolgozott. 1998-2001 között az OSI Oktatáspolitikai Intézetének igazgató helyettese volt. Az intézet megszűnése után két évig a szerb oktatási miniszter tanácsadójaként tevékenykedett. 2003-2007 között az Oktatáspolitikai Elemzések Központját vezette, 2008-2019 között az Expanzió Humán Tanácsadó vezető tanácsadója volt, majd 2021-ig a CEU Democracy Institute kutatójaként dolgozott. Nemzetközi fejlesztő szervezetek megbízásából tanácsadóként, szakértőként és képzőként munkálkodott 18 délkelet-európai, kelet-európai és közép-ázsiai országban. Több mint nyolcvan tanulmányt és számos könyvet publikált magyarul, angolul és számos más európai nyelven.
(A beszélgetés a Haszon Magazin 2023 júliusi számában jelent meg!)
