A telefon és az internet költségei is nőhetnek
Fotó: Shutterstock

Árat emelhetnek a hazai mobilszolgáltatók

A kivetett különadót feltehetően csak úgy tudják megfizetni a távközlési szektorban érdekelt cégek, ha megemelik a szolgáltatásaik költségeit – állítja a szakember. Az érintettek között van olyan országos szolgáltató, amelyik már korábban is veszteséges volt.


Magas adót követelnek a telekommunikációs cégektől

A távközlési szektorra kivetett különadó szabálya a nettó árbevételt teszi az adó alapjává, amiből csak minimális tételeket lehet levonni, a költségek nagy részét pedig egyáltalán nem

- nyilatkozta Pálffy Miklós, a Niveus Consulting Group együttműködő jogi partnere a Világgazdaságnak.

A szakértő tájékoztatott arról is, hogy a hívások és az előfizetőszámok után a távközlési adót eddig a telefonszolgáltatók fizették. A különadó azonban érinti az internetszolgáltatást is.

Így mutatnak a számok

Pálffy Miklós hozzátette, hogy az új közteher azokat a telekommunikációs vállalkozásokat sem fogja kímélni, amelyek korábban veszteségesek voltak.

A különadó leginkább a három nagy telefon- és internetszolgáltatót sújtja. Az egyik cég a nagyjából 284 milliárd forintos nettó árbevétele ellenére is 1,3 milliárdos veszteséget termelt tavaly. Most pedig újabb adóterhet kap a vállalat a nyakába.

Voltak persze nyereséges piaci szereplők is, egy másik szolgáltató majdnem 200 milliárdos árbevétel mellett ért el 20 milliárd forint adózott eredményt. Ám még ebből is nagyot hasítana a különadó, ami az 1 és 50 milliárd forint közötti rész 1 százaléka, az 50 és 100 milliárd közötti rész 3 százaléka, a 100 milliárdot meghaladó résznek pedig a 7 százaléka, ennél a szolgáltatónál ez akár kilencmilliárd forint is lehet

- idézi a portál Pálffy Miklóst.

A telekommunikáció ugyan jövedelmező szektor, az árbevétel-arányos adózott eredmények listáján azonban csak a 15. helyen áll. A szakember szerint az említett okok következtében, valamint az elszálló infláció és a magas bérnövekedés miatt hamarosan számottevő áremelésre készülhet az ágazat. Bizonyos esetekben pedig az élő szerződéssel rendelkezők sincsenek biztonságban az emeléstől, hiszen sok kontraktus lehetőséget ad az egyoldalú áremelésre is.

Minden érintett vadul számolhatja a különadókat

Az „extraprofitot termelő” ágazatokat sújtó különadók kivetésének részletes szabályait már a Magyar Közlöny is közölte. A költségvetési egyensúly visszállítására nyolc szektorra (bankok, biztosítók, energetika, kiskereskedelem, gyógyszerforgalmazók, telekommunikációs cégek, légitársaságok; 2023-tól a reklámszektor) vetettek ki új adókat a kormány, vagy emelte meg a már meglévő különadót. Az extraprofitadókból 815 milliárd forintnyi plusz bevételt várnak, további adóemelésekből pedig 100 milliárd forintnyi többletbevételt. A változások többsége 2022. július elsejétől lép életbe.

Ne hagyd ki!