A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara álláspontja szerint most inkább segíteni, és nem büntetni kellene a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő vállalkozásokat.



A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztályának HIPA adóelőleg-behajtási intézkedései megerősítették, hogy a turizmusban és vendéglátásban tevékenykedő budapesti mikro-, kis- és középvállalatok helyzete kritikus. Nagy Elek, a BKIK elnöke nyílt levélben kért segítséget a főpolgármestertől és a kormány gazdaságért felelős embereitől. Levelében végrehajtási moratóriumot kért év végéig a HIPA fizetésekre és egyéb adónemekre.

Mit sérelmez a BKIK?

Amint megérkezett a novembertől négy hónapra megítélt, egyösszegű bértámogatás a budapesti vendéglátósokhoz, a fővárosi önkormányzat több munkaadó cég számlájáról százezres, milliós nagyságrendű összegeket emelt le - írta a Magyar Nemzet. Az érintettek a vírus miatt töredékére zuhant tavalyi forgalom láttán az ősszel azt kérték a fővárostól, hogy az iparűzési adóelőleget ne a 2019-es rekordforgalom alapján szedjék be. A lap értesülései szerint ez mégis megtörtént.

Nagy Elek javaslata ezt a gyakorlatot szüntetné meg. A lehetőséggel azok a vállalkozások élhetnének, amelyek a 485/2020. (XI. 10.) és 571/2020. (XII. 9.) Kormányrendeletekben feltüntetett TEÁOR számok szerint szerepelnek.

Íme, a lista

  • 1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610)
  • 2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621)
  • 3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630)
  • 4. Filmvetítés (TEÁOR 5914)
  • 5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230)
  • 6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551)
  • 7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001)
  • 8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002)
  • 9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004)
  • 10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102)
  • 11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104)
  • 12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311)
  • 13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312),
  • 14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313)
  • 15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319)
  • 16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321)
  • 17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604)
  • 18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 9329),
  • 19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510)
  • 20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520)
  • 21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530)
  • 22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590)
  • 23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911)
  • 24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912)
  • 25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939)

További támogatások

A vállalkozásoktól beérkezett igények alapján a támogatásra jogosultak listáját a BKIK kiegészítené az idegenvezetőkkel (TEÁOR 7990) és a taxis személyszállítókkal (TEÁOR 4932).

A kamara nyílt szolidaritási pénzalapot indított annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a legnehezebb helyzetbe került vállalkozásoknak. Ezt 75 millió forintos kezdőösszeggel indította el. Olyan sikeres lett a kezdeményezés (bár még csak kezdeti fázisban van), hogy már érkeztek felajánlások más vállalkozásoktól is.

A kamara számításai szerint körülbelül 15 000 budapesti vállalkozás került abba a helyzetbe, hogy nem tudja befizetni a kiszabott adókat, ezzel veszélybe sodorva több tízezer munkahelyet.

A kormány korábban már enyhített a HIPA-fizetés mértékén és szabályain Az erről szóló tudnivalókat és a legfontosabb részleteket ITT találod.

Friss

©Charnsit Ramyarupa/123RF.COM

Lenyomná a Sony a PlayStation vetélytársait, itt a nagy dobás

140 millió játékost kötne össze az egyre növekvő konzol-ökoszisztémájában a Sony a brutális számokat produkáló Discord segítségével – írja a Bloomberg.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!