Felállványozott lakás, kicserélt ablakokkal
Fotó: Unsplash

Roham lesz a lakásfelújítási támogatásért - Így készülj fel

Júniustól indul az új állami otthonfelújítási program. Megnéztük, milyen pénzügyi előnyt jelent a támogatás, illetve kik lehetnek rá jogosultak?


​Egy kitűnő lehetőség

Júniustól lehet pályázni az új otthonfelújítási programra, ami családi házak korszerűsítéséhez nyújt kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást. Bár cikkünk írásakor a program részleteit tisztázó jogszabály még nem jelent meg, a legfontosabb feltételeket már ismerjük, ami alapján akár azonnal el lehet kezdeni a felkészülést. Érdemes is sietni, ugyanis jelen állás szerint több mint egymillió családi ház felelhet meg a jogosultsági feltételeknek, miközben a rendelkezésre álló 108 milliárd forint még a kormány szerint is csak nagyjából 20 ezer ingatlan korszerűsítésére lesz elegendő. Tehát a keret nagy valószínűséggel hónapok alatt kimerülhet.

Hogy működik? 

Az otthonfelújítási támogatásból legfeljebb 7 millió forint értékű beruházást lehet megfinanszírozni. Ebből legalább 1 millió forintot önerőként kell biztosítani, ami akár hitelből is előteremthető. A fennmaradó 6 millió forint kamatmentes hitelként igényelhető, vagyis a munkálatokat ebből előre meg lehet finanszírozni. A felújítás befejeztével, amennyiben annak eredményeképpen legalább 30%-kal javult az ingatlan energetikai hatékonysága, 2,5-3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást folyósítanak, ami a hitel fennálló tőketartozását csökkenti. Hogy pontosan mekkora lesz a vissza nem térítendő támogatás összege, az attól függ, hogy abban a járásban, ahol az ingatlan van, mekkora az átlagjövedelem. Amennyiben az adott járásban az átlagjövedelem eléri a magyarországi járások átlagjövedelmének 110 százalékát, akkor 2,5 millió forint lesz a támogatás összege, míg 75-110 százalék között 3 millió forintot, 75 százalék alatt pedig 3,5 millió forintot utal az Államkincstár. A hitel maximum 8 éves futamidőre igényelhető, ebben az esetben a havi törlesztő 25-36 ezer forint lesz azt követően, hogy a támogatás lecsökkentette a tőketartozást. Ez viszonylag alacsony havi költséget jelent, ráadásul jó eséllyel a korszerűsítéssel elérhető rezsicsökkenés bőven kompenzálja majd.

​Minek kell megfelelni?

Egyelőre úgy tűnik, hogy nem csak gyermekes házaspárok, hanem akár egyedülállók és élettársak is kihasználhatják a lehetőséget, mégpedig életkortól függetlenül. Várhatóan elvárás lesz a büntetlen előélet és a köztartozásmentesség, nagy kérdés ugyanakkor, hogy kérnek-e majd folyamatos TB jogviszonyt, ahogy azt a CSOK Plusznál vagy a babaváró hitelnél láthatjuk. Érdekes kérdés az is, hogy mennyi ideig kell majd a támogatásból felújított ingatlanban élni, már ha lesz ilyen jellegű megkötés. Mivel a támogatás egyik eleme hitel, az igénylőnek mindenképpen hitelképesnek kell majd lennie. Ehhez legalább a nettó minimálbér összegét kell tudnia igazolni, de családok esetében reálisabb, hogy 240 ezer forint jövedelemtől hiteleznek majd a bankok. Hiszen számolniuk kell azzal is, hogy a korszerűsítés esetleg nem valósul meg végül, vagy megvalósul, de nem eredményez legalább 30%-os energetikai hatékonyság-javulást. Ebben az esetben ugyanis a hitel piaci kamatozású lesz, aminek a havi törlesztője már 100 ezer forint körül is lehet.

​Mire költhető a támogatás?

Az elvégezhető munkálatok köre viszonylag szűk, ugyanis kizárólag családi házak szigetelésére (aljzat, tető és/vagy homlokzati hőszigetelés), nyílászáróinak (ajtók és ablakok) cseréjére, használati melegvízrendszerének és gázfűtésrendszerének (kazáncsere, kéménybélelés) korszerűsítésére lehet fordítani a pénzt. A támogatásból és kamatmentes hitelből végzett korszerűsítési munkálatokkal elért legalább 30%-os energetikai megtakarítást energetikai tanúsítvánnyal kell alátámasztani.

​Van kockázat?

Mint minden pénzügyi konstrukciónak, ennek is van kockázata. Az első, de talán legkisebb kockázat az, hogy elkészítjük a költségvetést, leszerződünk a szakemberekkel, ám végül valamilyen oknál fogva mégsem kapjuk meg a támogatást. Ennél nagyobb veszélyt jelent az, ha elnyerjük a támogatást, meg is kapjuk a kamatmentes hitelt, ám végül a munkálatokat nem sikerül befejezni, vagy ha el is készülünk, az nem eredményez legalább 30%-os energetikai hatékonyság-javulást. Ebben az esetben ugyanis ugrik a vissza nem térítendő támogatás, a hitel pedig piaci kamatozású lesz, ami még nagyobb terhet jelent akkor, ha az önerőt is kölcsönből fedeztük.

​Hogyan készüljük fel?

Érdemes előre, gondosan felkészülni. Első lépésben olyan energetikai szakértőt célszerű keresni, aki felméri az ingatlan energetikai állapotát és meghatározza, milyen munkálatokkal lehetne elérni a lehető legnagyobb arányú javulást. Minél korszerűtlenebb egy ház, annál nagyobb valószínűséggel teljesíthető a legalább 30%-os hatékonyság-növelés, míg egy viszonylag modern ingatlan esetében ez már nehezebben megvalósítható. Ha már tudjuk, hogy milyen munkálatokat szükséges elvégezni, akkor indulhat a szakemberkeresés és az árajánlatok bekérése. Fontos, hogy bele kell férnünk a maximum 7 millió forintos keretbe, mert ha ezen túllóg a költségvetés, akkor valószínűleg elbukjuk a teljes támogatást. Mivel a kamatmentes hitelhez hitelképesnek kell lennünk, első körben a jövedelmünket kell ellenőriznünk és persze azt, hogy van-e priuszunk, esetleg köztartozásunk. Ez utóbbi viszonylag gyorsan megoldható, mert a tartozás rendezését követően máris kérhető a köztartozásmentesség igazolása. Az is probléma lehet, ha egy vagy több korábbi hitel miatt negatív státusszal szerepelünk a KHR adatbázisban. Itt az a probléma, hogy az adósság rendezését követően még egy éven keresztül passzív státuszban maradunk, ezen idő alatt pedig nem nagyon kapunk banki kölcsönt.

​Kell-e sietni?

Mivel az otthonfelújítási támogatás nem kockázatmentes, kapkodni semmiképpen nem célszerű, ám a felkészülést minél előbb el kell kezdeni. Mivel mindössze 20 ezer ingatlan felújítására lesz elegendő a forrás, a keret várhatóan hamar elfogy. Ha lépni akarunk, azt a júniusi indulást követően minél hamarabb meg kell tenni. Addig is kereshetünk egy energetikai szakembert, aki felméri az ingatanunk állapotát, és meghatározza, hogy milyen beruházásokkal lehet az energiahatékonyságot legalább 30%-kal növelni. Ha végül úgy döntünk, mégsem vágunk bele a projektbe, akkor legalább képben leszünk ezt illetően. Ha gondot okoz az 1 millió forint önerő előteremtése, akkor ezen is elkezdhetünk már most dolgozni, egy személyi kölcsön felvétele például akár pár nap alatt elintézhető. Az 1 millió forint hitel 3 éves futamidőre körülbelül 33-40 ezer forint kiadást jelenthet attól függően, hogy melyik bankot választjuk.

Ne hagyd ki!