rózsaszín üveggyapot hőszigetelés szerelése
Fotó: Unsplash

Állami segítséggel szigetelnéd az otthonod? Erre számíthatsz!

Megkésve, de elindult az otthonfelújítási támogatási program, amelyben nem egyszerű a részvétel. Szerencsére az építőanyagok nem drágulnak miatta és szakemberből sem lesz hiány.


​A várva várt program

Az uniós forrásokból finanszírozott otthonfelújítási támogatási program nagyjából egy hónapja, július 1-én rajtolt el. Az indulását égi mannaként várta az építőipar, az előző pár hónapban ugyanis szemmel láthatóan megtorpant a szektor teljesítménye. Nem is csoda, hogy a program startját a megrendelők és a kivitelezők egyaránt kitörő örömmel fogadták. A felújítók annak tapsolhattak, hogy lesz pénzük 20 ezer otthon energetikai korszerűsítésére, az építőiparban dolgozók meg annak, hogy hosszú böjtölés után végre újra lesz megrendelésük. A június eleji fellélegzés óta minden halad a maga útján, igaz, a tempó kissé lassú. A felújítóknak jó hír viszont, hogy az alapanyagárak eddig csak minimális mértékben emelkedtek. A hazai energiafogyasztás megközelítőleg 40%-át szakértők szerint a lakosság emészti fel, ezért kifejezetten fontos a primer energia-megtakarítást előmozdítani. Az e cél felé vezető út első lépése az ingatlanok termikus burkainak létrehozása. A magyar kormány április elején jelentette be, hogy 108 milliárdos keretösszeget hív le az uniós helyreállítási alap REPowerEU forrásából, ezzel pedig megkezdődhet a magyar háztartások egy részének energetikai korszerűsítése. Maga az otthonfelújítási program ehhez képest július elején indult el, ami jó is meg nem is. Egyrészről a társadalmi egyeztetések után lakossági és szakmai észrevételeket is belevettek a kiírásba, másrészről viszont három hónapig gyakorlatilag senki nem hagyott pénzt az építőiparban szigetelőanyagokra.

​Mekkora és mire költhető a támogatás?

A kiírás értelmében az 1990 előtt épült lakó vagy családi házak tulajdonosai nyújthatnak be pályázati anyagot nyílászárócserére, az épület külső hőszigetelésére, a melegvíz- illetve a fűtésrendszer korszerűsítésére, kéménybélésre, vagy akár ezek kombinációjára. A felújítónak vállalnia kell, hogy a beruházások után az energia-megtakarítási arány minimum 30% lesz. Ennek igazolásához a munkálatok megkezdése előtt és azok befejezése után is szükség lesz hiteles energetikai tanúsítványokra, amelyek költsége ugyancsak elszámolható a programon belül. A támogatás fejenként maximum 7 millió forintig vehető igénybe, kell hozzá legalább 1 millió forint önrész, a maradék összeg pedig kamatmentes hitel és vissza nem térítendő támogatás keveréke. Ezek mértéke járásonként és a jövedelem mértékétől függően eltérhet, a szegényebb vidékeken magasabb összeg járhat. A hitelbírálati feltételek egyébként rendkívül megengedőek az igénylők az alapkonstrukcióhoz képest sok kedvezménnyel számolhatnak. Egy jó tanács: a megrendelő által eltőteremtendő önrészt ugyan 1 millió forintban határozta meg a kiíró, ám a jelentkezéstől a kivitelezésig tartó időszakban könnyen előfordulhat, hogy megnőnek a felújítási költségek. Mivel a támogatási összeg aligha fog változni, a többletet mindenképpen saját zsebből kell majd kigazdálkodni. A lapunk által megkérdezett építőipari vállalkozók szerint biztos, ami biztos, nagyjából 500 ezer forintos plusz kiadással nem árt megtoldani a felújítás összköltségét.

​Csak lassan, megfontoltan

Az érintettek egybehangzó állítása szerint eddig a program legnagyobb hátránya, hogy a jelentkezés bonyolult, bűn lassan folyik minden. Az említett energetikai felmérést nem spórolhatja meg az ember, és számos más dokumentumra szükség van. A program fő előnye viszont, hogy a folyton stresszelő lakosságot gyakorlatiasan tudja türelemre tanítani. A pályázati anyag összerakása komoly energia-befektetés, az ügyintézés sem megy pikk-pakk. Ennek megfelelően a jelentkezőket megfontoltság jellemzi. Illésné Szécsi Ilona, a Magyar Energiahatósági Intézet projektvezetője, a programban való részvételhez szükséges ÉMI-regisztrációval rendelkező RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központ vezetője szerint érdemes a bonyolult folyamatot szakértőkre bízni, hogy a pályázati anyag elbírálása végül sikeres lehessen. Mint mondja, ők is üdvözlik a pályázatot, ám az tény, hogy türelmesnek kell lenni, mert minden dokumentumot kinyomtatva, személyesen kell beadni. Ha azt vesszük, hogy csak az energetikai tanúsítvány 50 oldal, és a további dokumentumokkal együtt ezt még ellenőrzik és beszkennelik, az ügyintézés órákat is felemészthet. Erre ráerősít Juhász Attila, az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke, az Új Ház Zrt. elnöke. Tapasztalatuk szerint az ügyfeleiknek 21 különböző dokumentumot kell beszolgáltatni, amit egyesével ellenőriznek. A helyszínen csak rápillantanak az aláírásokra, és ez is nettó másfél óra a bankfiókokban. Állítólag ezen javítani terveznek az MFB Bank Pont Plusz hálózatában, de egyelőre be kell fáradni a jelentkezéshez, hogy azt aztán online küldjék tovább.

​Kezdetnek nem rossz

Nemcsak az ügyintézés, a szakemberek és az elszámolható kulcstermékek listája sem teljes az ÉMI oldalán. Például több kivitelező tart a programregisztrációtól, így nem is vesz részt benne. Számukra kétes, hogy hitelből fizetnek a munkájukért, és láttak már olyat, hogy ez nem történt meg. Most viszont a díjuk 75%-át biztosan megkapják, és csak a maradék 25%-ra kell várni, ami lehet könnyebbség. A regisztrált kivitelezőkkel elvégzett munka után ugyanis 75% előleg hívható le. A pályázóknak nehéz dolga van így megjelölni a kívánt termékeket, ha azokból még alig van elérhető alternatíva. “Ahhoz, hogy a 2050-es klímasemlegességi célt elérjük, ahhoz évente 130 ezer lakást kéne felújítani csak Magyarországon, innen nézve ez a program a nulladik lépés. Kezdetnek viszont nagyon jó, és bízunk benne, hogy az ötletgazdák is pilotnak tekintik” - mondta Illésné Szécsi Ilona, aki szerint szakmailag jól felépített a program, csak energiazöldítő szempontból kevés. Külföldön például bevett az, hogy évek óta változatlan felújítási programok futnak, folyamatosan bővülő kerettel. “Itthon rohantunk az előkészítéssel, így lehet az, hogy még mindig nem teljes a kulcstermékek listája, de közben lehet, hogy a kifutás után nem lesz más támogatás” - mutat rá egy fontos problémára. Juhász Attila szerint is üdvözlendő a program, már csak azért is, mert az áprilisi belengetést követően gyakorlatilag leálltak az érintett termékek rendelésével a lakossági ügyfelek. A kivárás nem tett jót az építőiparnak, ráadásul a rendszer bonyolultsága is rossz hír.

​Fellendülés elnapolva

Attól senki nem fél, hogy a keret ne merülne ki, hiszen Magyarországon majdnem 2 millió 1990 előtt épült ingatlan van, minimum a fele korszerűtlen szigetelésű. A lenullázáshoz Juhász Attila szerint kelleni fog 2-3 hónap, hiszen mire az ember a teljes iratdokumentáció benyújtásával végez, az hosszú idő. Ez pedig a teljes iparra hatással lesz. “Szeptemberig nem is nagyon várjuk a fellendülést. Az áprilistól tapasztalt visszaesés marad őszig. A szektortól független, 20-30%-os visszaesés volt tavaly, ehhez képest stagnált az idei év, néhol kis növekedéssel. Az építkezések első fázisában szükséges technológiai anyagok sorrendje szerint például a falazóanyag, a tetőcserép tavaly 50%-os visszaesést produkált, ebben tapasztaltunk 2024-ben némi növekedést, de ez még messze van az ideális szinttől” – véli az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke. A program miatt létrejött tanácsadói szolgáltatásuk tapasztalatait alapul véve, amelyre több mint 3000 ember jelentkezett. Közülük többen, ha már belekezdenek a nagy munkába, a szigetelés korszerűsítése mellett egyéb munkákat is elvégeztetnek a házuk körül. Kicseréltetik az ereszcsatornát, harmaduk a burkolatokat is javíttatja majd, így a támogatás húzhatja magával az építőipar egyéb területeit is.

​Alapanyag és szakember lesz

Ha megvan a jóváhagyott hiteligénylés, a munkálatok megvalósítására két év áll rendelkezésre, ami indokolt esetben hat hónappal meghosszabbítható. Ezalatt pedig rengeteg változás állhat be, például az alapanyagárak elszállhatnak, amire Juhász Attila szerint van reális esély. Ám a hitelkonstrukció és a vissza nem térítendő támogatás is méltányos, ami csökkenti annak kockázatát, hogy ne készüljenek el a kivitelezéssel belátható időn belül. A megjelent rendelet pedig fajlagosan elszámolható költséget is meghatároz. A kivitelezői kapacitások jól lefedettek lesznek Juhász szerint. Az biztos, hogy a szigeteléssel, ablakcserékkel foglalkozó vállalkozókra többet kell majd várni a megszokottnál, de konkrét szakemberhiányról nincs szó. Az Új Ház elnöke úgy véli, lehet szó munkadíj emelkedésről, ami a jelek szerint szakmától függően 10-20%-ban maximalizálódhat. Az pedig örökérvényű mondás, hogy a jó szakembereket meg kell fizetni.

Jó hír viszont a megrendelőknek, hogy az építőipari szakemberek nem számítanak termékhiányra. Az EU-ban is árubőség van, és a következő hónapokban jelentős változás nem várható. Az építőanyagok árában jelenleg érdemi változás nincs 2023-hoz képest. Általánosságban elmondható, hogy 2024 nyarán kedvezőbb feltételekkel lehet majd vásárolni az egy évvel korábbihoz képest, sőt, egy-két termékkategóriában még az árak is csökkentek. A következő hónapokban Juhász szerint jelentős változásra nem kell számítani, maximum szerény mértékű emelkedést várnak inflációkövető jelleggel. “Szerintünk a bonyolultsága ellenére sikeres lesz a program. Titkon abban bízunk, hogy a kormány megismétli majd a nagy sikerre való tekintettel, mert nagy szüksége van az építőiparnak az ilyen fajta mentőövekre. Arról nem beszélve, hogy ez a program szolgálja a külföldi energiahordozóktól való függetlenedést, és adóvonzata is van” - mondja Juhász, aki szintén pilotként tekint a lakásfelújítási támogatásra.

​Az első eredmények

A program indulását követő két hét eredményeiről a Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte, hogy az MFB Pont Plusz ügyfélszolgálatokon több mint hatezren egyeztettek a pályázatról, a program keretében megvalósuló felújításokhoz pedig már több mint 5 ezer energetikai tanúsítás készült el. Az önkéntes tanácsadói listán lapzártánkkor 38 tanácsadó volt elérhető, míg az önkéntes kivitelezői listán 340 vállalkozás. A környezetvédelmi célok mentén kialakított, környezeti minősítéssel rendelkező építési kulcstermékek – szigetelési, nyílászáró, használati-melegvíz és fűtéskorszerűsítési termékek – listája az ÉMI Nonprofit Kft. által üzemeltetett weboldalon keresztül érhetők el. Július közepén 1465 termékből lehetett válogatni.

Ne hagyd ki!