A szerződésekre és számlákra, valamint a számlán szereplő összegek nagyságára és arányára is oda kell figyelni, hogy ne bukjunk a felújításon.


Legyenek rendben a papírok!

A 2021. januárjától igénybe vehető lakásfelújítási támogatás keretében a 25 év alatti gyermeket nevelők újíthatnak fel ingatlant úgy, hogy az állam a felújítási költségek 50 százalékáig, de legfeljebb 3 millió forintig támogatja a renoválást. Ahhoz, hogy megkapjuk a támogatást, nemcsak a támogatáshoz szükséges előzetes feltételeknek kell megfelelnünk, hanem a felújítás lebonyolításához szükséges dokumentációnak is rendben kell lennie, amelyet a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani – figyelmeztet közleményében a Bank360 portál.

​Hol bukhatunk?

Fontos, hogy a szükséges dokumentumok, mint például a számlák és vállalkozói szerződések beszerzése során alaposan és gondosan járjunk el. Az egyik legnagyobb buktatója lehet a felújítási projektnek ugyanis, ha nem a támogatás előírásainak megfelelően számoljuk el az anyagköltséget és a munkadíjat. A támogatás folyósításának feltétele ugyanis, hogy szigorúan 50-50 százalékban számolhatók el ezek a tételek, ha pedig az egyik tétel kisebb összegű, az alapján kalkulálja a támogatást a Magyar Államkincstár.

​Kimaxolhatjuk a támogatást

Ha a maximális összeget, 3 millió forintot szeretnénk felvenni, egy egyszerű szabályt mindenképpen követni kell: legalább 6 millió forint legyen a felújítás teljes költsége és a munkadíj és az anyagköltség is érje el legalább a 1,5-1,5 millió forintot. Ha megfelelünk az egyéb szabályoknak, akkor 3 millió forint lesz a folyósítható állami támogatás. Amennyiben viszont a 6 milliós felújítás anyagköltsége vagy munkadíja külön-külön nem éri el a másfél millió forintot, akkor biztosan nem kaphatjuk meg a maximális állami támogatást. Ebben az esetben, a 1,5 millió forint alatti részösszeget kell venni, és azt kell megduplázni.

​Mire kell még figyelni a számlánál?

Természetesen a díj nagysága csak egy tényező. A számla befogadhatósága más feltételeken is múlik, melyek közül fontos észben tartani, hogy:

  • csak 2021. január 1. után kiállított számlát adhatunk le,
  • nem mindegy, hogy milyen vállalkozó állítja ki a számlát! A vállalkozó nem lehet közeli hozzátartozó, de a felújítást végző gazdasági társaságban sem lehet tag, tulajdonos vagy alkalmazott sem az igénylő, sem közeli hozzátartozója,
  • külföldi számla sem fogadható el, csak ha a vállalkozó rendelkezik magyar adószámmal,
  • 5 százalékos áfát tartalmazó számla nem fogadható el,
  • olyan számla sem fogadható el, amelyet CSOK kapcsán már felhasználtunk.


The Conversation

Friss

Fotó: Unsplash

Hullott a haja, ez adta az ötletet a ma már jól menő vállalkozásához

A 26 éves Philomina Kane életét egy teljesen hétköznapi dolog változtatta meg. A Ghánában született fiatal formabontó ötlete az amerikai cápák tetszését is elnyerte, akik a napokban 200 ezer dollárral beszálltak az egy év alatt óriási sikereket elérő vállalkozásába.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Sorstársait segíti a semmiből jött milliárdos üzletasszony

Az indonéziai Tessa Wijaya mindig is arról álmodott, hogy sikeres karriert fusson be a fintech szektorban. Képzetlen, délkelet-ázsiai nőként azonban ez szinte lehetetlennek tűnt. Kitartásának köszönhetően minden akadályt leküzdött, dollármilliárdos üzletet alapított, most pedig azon dolgozik, hogy más nők is a nyomdokaiba lépjenek.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Gates, Musk és Cook nem finomkodik, ha Steve Jobs-ról van szó

Steve Jobs bevonult a történelembe. Munkatársak és versenytársak tömegei tulajdonították sikerük egy részét Jobs-nak, aki kereken 10 évvel ezelőtt hagyott itt minket örökre. Ma van a nemzetközi Steve Jobs megemlékezés napja, utánajártunk, hogyan vélekednek az üzletemberről napjaink meghatározó piaci szereplői.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!