Több mint felével esett vissza az induló egyéni vállalkozások száma
Fotó: Shutterstock

Visszafogták a vállalkozókat a kata körüli viták

Mióta a pénzügyminiszter szóba hozta a kata adónem lehetséges szigorítását, visszaesett az induló egyéni vállalkozások száma Magyarországon. Előtérbe kerülhetnek azonban a társas vállalkozások, amennyiben módosítják a kedvezményes adónemet.


Nagyon népszerű a kata

Mióta 2013-ban bevezették a kisadózó vállalkozások tételes adóját, azaz a katát, 300 ezerről 600 ezerre nőtt az egyéni vállalkozók száma. Ugyan az egyéni vállalkozók között vannak arányaiban legtöbben azok, akik katások (nagyjából 75 százalékuk), azonban választhatják az adónemet az egyéni cégek és egyes betéti társaságok is – írja legújabb elemzésében az Opten.

Az elmúlt hónapokban is az egyéni vállalkozás volt az újonnan induló vállalkozások körében a legnépszerűbb jogviszony (7-8 ezer új egyéni vállalkozó/hó), hiszen háromszor annyi indult, mint társas vállalkozás. Június elején azonban úgy tűnik, hogy megtört a trend.

Természetesen még korai lenne végső következtetést levonni a KATA szigorítás kapcsán, de az már most is látszik, hogy a visszaélések csökkentésére való szándék kifejezése is jelentősen csökkentette az új egyéni vállalkozói dinamikát

– vélekedik a portál elemzője.

Feleannyian regisztrálnak

Jellemzően minden hónap első 2.-3. munkanapján történik az egyéni vállalkozók egész havi bejegyzésének az egyharmada. Varga Mihály pénzügyminiszter május 19-én beszélt először a kata lehetséges szigorításáról. A statisztikák szerint ennek a hatásai június elején az újonnan induló egyéni vállalkozók számának alakulásában vissza is tükröződtek. A hónapok legelső munkanapjaira jellemző 2500-3000 bejegyzés kevesebb mint felére, 1150-re csökkent. A számuk azonban még így is meghaladja az újonnan induló társas vállalkozásokét.

A KATA szabályozás a társas vállalkozásokra is ki fog hatni, egyrészt a potenciális KATA-adózó betéti társaságok számát csökkentheti egy esetleges szigorítás, a korlátolt felelősségű társaságok számát viszont növelhetik a többi cégformából kiszoruló vállalkozók. Vélhetően összességében nagyobb lesz az új társas vállalkozások száma, ha szigorodik a KATA szabályozás, de természetesen itt is a részletes szabályok ismeretében lehet majd pontosabb becslést adni

- áll az elemzésben.

Az Opten megjegyzi, hogy amennyiben jól sikerül az új szabályozás, és sikerül visszaszorítani a burkolt foglalkoztatást, és a jogszerűen katázók továbbra is igénybe tudják venni ezt az adózási formát, akkor az új társas vállalkozásokkal szemben a munkaviszonyban dolgozók száma növekedhet jobban a jövőben.

Elképzelések vannak, döntés még nincs

Varga Mihály arról számolt be a közösségi oldalán szerdán, hogy elkezdődtek a tárgyalások a kata módosításáról a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel. Parragh László egyébként már korábban kifejtette a véleményét a kérdésben, amiről ITT írtunk. Nem sokkal később Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) az elnöke is megszólalt a témában. Az ő véleményéről EBBEN a cikkünkben olvashatsz bővebben.


Ne hagyd ki!