Ugyanazon modell két típusa áll az élen!
Forrás: Shutterstock

Itt az európai lista a legjobban fogyó hagyományos és e-autókról

Ugyanazon márka két modellje vezeti idén az elektromos személyautó-értékesítéseket Európában. Jócskán lemaradva tőlük áll a dobogón a harmadik helyezett. Mindezek mellett mutatjuk a legnépszerűbb nem elektromos személygépkocsik listáját is!


Elon Musk dörzsölheti a tenyerét

565 ezer teljesen elektromos, illetve plugin hibrid új személyautót adtak el Európában az idei első negyedévben. Ez a kontinens teljes személygépjármű-piacának a 21 százalékát fedi le, vagyis már minden ötödik forgalomba helyezett új autó elektromos ezen a piacon – írja a hvg.hu.

Úgy tűnik, hogy Elon Musk, a világ leggazdagabb embere és egyben a Tesla tulajdonosa dörzsölheti a tenyerét, hiszen a Európa két fölényesen legnépszerűbb elektromos autómodellje is az ő gyárából került ki. A képzeletbeli dobogó legfelső fokán az idei év első három hónapjában a Tesla Model 3-asa állt, amíg a második helyen ugyanezen típus szabadidőautós hangulatú változata, a Model Y végzett. Hozzájuk képest jelentős lemaradásban, de felfért még a dobogóra az új, elektromos Fiat 500-as.

De lássuk is a teljes listát!

  1. Tesla Model 3 – 32 901 értékesítés
  2. Tesla Model Y – 26 637 értékesítés
  3. elektromos Fiat 500 - 13 901 értékesítés
  4. elektromos Kia Niro - 12 562 értékesítés
  5. Volkswagen ID.4 - 11 138 értékesítés
  6. plugin hibrid Peugeot 3008 - 11 056 értékesítés
  7. Audi Q4 e-tron - 10 947 értékesítés
  8. elektromos Hyundai Kona - 10 826 értékesítés
  9. Renault Zoe - 10 774 értékesítés
  10. plugin hibrid Ford Kuga - 10 678 értékesítés

Két francia kocsi is lenyomta a VW Golfot az európai eladásokban

Néhány napja EBBEN a cikkünkben a nem elektromos személyautók európai piacának alakulásáról is írtunk. Meglehetősen hosszú ideig vezette Európa legnagyobb számban értékesített új személyautóinak a listáját a német Volkswagen Golf. 2022 első negyedévében azonban a harmadik helyre csúszott, hiszen két személyautómodellt is nagyobb számban értékesítettek.

Az említett időszakban a francia Peugeot 208-as fogyott a legnagyobb mennyiségben (51 890 darab), ugyan ennek az értékesítése is 15 százalékkal csökkent 2021 hasonló időszakához képest. Második helyen a román Dacia Sandero végzett (47 491 eladott új autó), amelyet a francia Renault leányvállalata készít, és idehaza már 4,39 millió forintos alapáron kapható. Harmadik helyen a már említett Volkswagen Golf áll (46 323), amely eladásai 19 százalékkal estek vissza egyetlen év alatt.

Ebből is mutatjuk a teljes listát:

  • Peugeot 208 - 51 890 értékesítés
  • Dacia Sandero - 47 491 értékesítés
  • Volkswagen Golf - 46 323 értékesítés
  • Peugeot 2008 - 39 534 értékesítés
  • Citroën C3 - 39 320 értékesítés
  • Ford Puma - 38 547 értékesítés
  • Opel Corsa - 38 532 értékesítés
  • Renault Clio - 38 076 értékesítés
  • Hyundai Tucson - 37 711 értékesítés
  • Toyota Yaris - 36 780 értékesítés

Ne hagyd ki!