Durván drágultak az autóalkatrészek
Fotó:Shutterstock

Kiderült, melyik autóalkatrész drágult a legdurvábban

Jelentős mértékben megugrott az alkatrészek ára, a drágulás az inflációnál sokkal nagyobb mértékű, írja egy német felmérés eredményeire hivatkozva a hvg.hu


Minden drágább

Az autógyártók az elmúlt 8 évben csaknem a duplájára emelték az alkatrészek árait

– ezt állapította meg a német biztosítókat tömörítő GDV (Gesamtverbands der deutschen Versicherungswirtschaft) nevű szervezet felmérése. A szövetség úgy számol, hogy 2013 óta átlagosan mintegy 44 százalékkal emelkedtek az autóalkatrészek árai, ami háromszorosan haladja meg az ebben az időszakban mért inflációt.

A csúcstartó

A közelmúltban a hűtőrács ára emelkedett a leggyorsabb ütemben: idén augusztus végén 9 százalékkal kellett többet fizetni egy ilyen elemért, mint egy évvel korábban. Az elmúlt 12 hónapban átlagosan 6 százalékkal emelkedtek az árak. 2013 óta a hátsó lámpák átlagosan mintegy 67 százalékkal drágultak, a csomagtérajtóknál körülbelül 60 százalékos volt az áremelkedés. A GDV szerint sok alkatrész esetében kvázi monopol helyzetben vannak az autógyártók, vagyis az autósok és a szervizek csak a gyártótól származó termékeket vásárolhatják meg, és a piacon nincs igazi verseny. Ráadásul az alapanyagárak is kilőttek, jegyzi meg a hvg.hu.

A használt autó egyre drágább

Erősödött a kereslet a hazai használtautó-piacon. Idén az első félévben 395 ezer használtautó cserélt gazdát, ami közelít a 2019-es csúcshoz. A szakemberek szerint év végéig ez a szám megduplázódhat. A legtöbben az 1-1,5 millió forintos árszinten vásárolnak. Ennyi pénzért 10-15 éves kocsikat kínálnak a kereskedők. Így a hazai autópark átlagéletkora már 14,7 év.

Kölcsönhatások

Európában is hasonló a helyzet. A meghatározó német piacon az autók átlagéletkora néhány év alatt 9 évre emelkedett. Ennek egyik oka az új autók drámai drágulása. Az európai piacon 5 millióval kevesebb új autót adtak el, ezért a hazai használtautó kínálatát is szűkítették, s a növekvő kereslet miatt az árakat is feljebb tornázta. Idén várhatóan 130 ezer használt autó importjára lehet számítani, de a gyenge forinttal és a visszafogottabb újautó kereslettel ez is árnövelő hatással jár. Szakértők szerint az autópiacok 2023. tavaszára stabilizálódhatnak.


Ne hagyd ki!