Egy 2013-as X5-ös BMW belső tere, ez a modell is érintett a visszahívásban
A BMW több mint 900 ezer járművet hív vissza az Egyesült Államokban, hogy kijavítson egy hibás alkatrészt, amely tüzet okozhat a motortérben – írja a Business Insider.


Az USA nemzeti közúti közlekedésbiztonsági hivatalához (NHTSA) benyújtott dokumentumokban a BMW azt írja, a visszahívás valamivel több mint 917 000 járműre vonatkozik. Az autógyártó becslése szerint ezen járművek alig egy százalékát fenyegeti valós veszély.

A visszahívás számos, 2006 és 2013 között gyártott, 3-as, 5-ös, X3-as, X5-ös és Z4-es modellt érint. A BMW tájékoztatása szerint a megfelelő gázátfújást biztosító, a csövekben lévő gázok jegesedését meggátló alkatrészt „lehet, hogy a beszállító nem az előírásoknak megfelelően állította elő".

Ennek eredményeképp az alkatrész rövidzárlatot, legrosszabb esetben tüzet okozhat a motortérben.

Visszatérő probléma

A BMW aggodalma nem alaptalan, az említett alkatrész miatt 2017-ben és 2019-ben is kénytelen volt berendelni a veszélyeztetett autókat. 2019 óta több „termikus eseményről” szerzett tudomást a visszahívott és már javított járművekkel kapcsolatban. A BMW most ismét berendeli ezeket a járműveket, a visszahívást pedig kiterjeszti a 2012-es és 2013-as modellekre is.

Az autógyártó közleménye szerint még dolgozik a megfelelő megoldáson és az alkatrész javításán. Az érintett járművek tulajdonosait április végén értesítik. Ha valaki nem szeretne addig várni, az NHTSA honlapján megadhatja autója alvázszámát, amely alapján ellenőrizheti, hogy biztonságos-e az autója.

The Conversation

Ne hagyd ki!