Szépen keres az állam a gyorshajtókon

A közlekedési bírságok javát a gyorshajtók szedik össze Magyarországon. Bár tavaly kissé csökkent az állam bevétele a büntetésekből, azért így is meghökkentően nagy összegről van szó.


2020-ban a közúti gyorshajtások száma 10 százalékkal, az ilyen címen kirótt bírságok összege pedig 2,2 milliárd forinttal csökkent a megelőző évhez képest, írja összefoglalójában a vezess. hu szakportál.

A rendőrség országos adataiból az derül ki, hogy tavaly 618 184 gyorshajtási bírságot postáztak ki, csaknem 70 ezerrel kevesebbet, mint a megelőző évben. A végösszeg így is tetemes, meghaladja a 21,4 milliárd forintot.

Naponta csaknem 60 millió forint bevételt termeltek az államnak a gyorshajtók, az átlagos bírságösszeg 34 643 forint volt, azaz a túlnyomó többség megállt a minimális tételnél, ami 30 000 forint. A csökkenésben az is szerepet játszott, hogy a járvány miatt 5 százalékkal visszaesett a forgalom.


Ne hagyd ki!