A megnövekedett keresletük felverte az árukat is
Fotó: Shutterstock

Ezeket a használt kocsikat keresik a hazai vevők

Csökkent az új járművek és a régebbi importautók iránti kereslet az idén Magyaroroszágon. Azonban továbbra is keresettek a belföldi használt autók. Az utóbbiakra a megnövekedett igény tükröződik az áraikban is.


Továbbra is a belföldi használt autókat keresik

1 százalékkal több hazai használt autó kelt el idén novemberben, mint egy évvel korábban a 11. hónapban: összesen 69 400 darab a Datahouse legfrissebb adatai szerint. Éves szinten 2-3 százalékkal múlja felül ez az autópiaci szegmens a tavalyi rekordévet az eladások számában, hiszen mintegy 838 ezer jármű cserélt gazdát ezidáig.

Amíg bővült a belföldi használtautó-piac, 8-9 százalékkal esett vissza az új autók piaca. A régebbi import járművekből pedig 2-3 százalékkal fogyott kevesebb idén mint 2021-ben.

Az adatokat a szakértők azzal magyarázzák, hogy alkatrészhiány miatt akadozott az új autók szállítása, és emelkedtek a külföldi használt autó árai is, ami a belföldi használtpiacra terelte a vásárlókat. Azonban a következő hónapokban enyhülhet az autóipart sújtó chiphiány, ezért rövidülhetnek a várólisták, így elindulhat az emelkedés az újautópiacon – írja a VG.

A belföldi használt autók keresletnövekedését mutatja az is, hogy a JóAutók.hu portálon a használt személyautók átlagára az év eleje óta átlagosan 15 százalékot emelkedett, azonban októberben megált a növekedés.

Az újakkal kezdődött, de a használtakat is elérte az drágulás

Korábban is folyamatosan emelkedett az autók ára, de 2019 után gyorsult fel a drágulás. A koronavírus-járvány jelentős problémákat okozott az autóiparban a karanténok, az ellátási láncok akadozása, a termelési szünetek és a logisztikai költségek növekedése miatt, valamint az orosz-ukrán háború is mélyítette az ágazat problémáit.

Magyarországon tetőzte az autópiac nehézségeit, hogy sokat gyengült a forint az euróhoz és a dollárhoz képest, ami tovább emelte az új autók árszabását. 2022-re eljutottunk oda, hogy a csökkent termelés miatt az sem feltétlenül tud új járművet vásárolni, akinek lenne rá pénzre, hiszen rendkívül elnyúlt a várakozási idő.

A problémák idővel átgyűrűztek a használtautók piacára is. 2020 után egyre többen választották a használt járműveket az újakkal szemben, a növekvő kereslet pedig felhajtotta az árakat. A drágulást erősítette, hogy idővel csökkent a kínálat, mert sokan döntöttek úgy, hogy elhalasztják az autócserét és nem válnak meg a régebbi modelljeiktől.

Idén az első kilenc hónapban 8-10 százalékkal kevesebb hirdetés került a legnagyobb használtautós portálokra, mint 2021 azonos időszakában. 2020 végéhez képest pedig az árak 20-70 százalékkal növekedtek a modelltől függően.

Ne hagyd ki!