Immár Magyarországon is kapható a Mazda legújabb elektromos szedánja, a 6e. Kétféle hajtáslánccal vásárolható meg, ára kicsivel 19 millió forint alatt kezdődik. 14 hangszórós Sony hifi és hatalmas panoráma-üvegtető is jár hozzá.
A Mazda tavaly áprilisi Pekingi Autószalonján leplezte le vadonatúj elektromos szedánját, az EZ-6-ot, amely idén az év elején mutatkozott be 6e néven az európai piacokon. Már Magyarországon is elérhető a modell, kétféle teljesítményű és akkumulátorkapacitású változat közül lehet választani - írja a HVG.
15 perc alatt 165 km-re tölthető fel
Mazda
Az alapmodell a Takumi felszereltséggel rendelkező 258 lóerős verzió, mely 68,8 kWh kapacitású akkumulátorral 479 kilométeres hatótávot kínál. A nagyobb aksival rendelkező 245 lovas változat pedig 80 kWh kapacitással és 552 kilométeres hatótávolsággal, 18,9 millió forinttól rendelhető.
A kisebb akkumulátoros változatot 15 perc alatt 235 kilométerre képes tölteni a 165 kW-os DC gyorstöltő, míg a nagyobb akkumulátoros verzió tulajdonosa a 90 kW-os töltővel 47 perc alatt 385 kilométert nyerhet. A hátsókerék-hajtású, kupés hangulatú szedán 4,92 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,48 méter magas. A csomagtartója 466 literes, amely igény szerint 1074 literre bővíthető.
A Mazda 6e belső terét a legmodernebb technológiai megoldások jellemzik, köztük egy 10,2-14,6 colos kijelzővel ellátott műszerfal, a prémium 14 hangszórós Sony hifi, valamint kényelmes ülések és egy hatalmas panoráma-üvegtető. A 19 colos kerekek és a keret nélküli ajtók szintén igen különleges megjelenést biztosítanak az autónak.
60-120 ezer forint a kötelező szerviz
Akad olyan tévhit, hogy az elektromos autóval gyakorlatilag nincs szervizköltség, ez azonban nincs így. A garancia megőrzéséhez - márkája válogatja, de - évente vagy kétévente fel kell keresni a márkaszervizt.
Korábban írtuk, hogy a Mazda például évente vagy 20 ezer kilométerenként írja elő a villanyautók kötelező szervizelését, átvizsgálását. Mindez 1-1,5 óra alatt megvan, és utána bruttó 60-120 ezer forintot kell a kasszában hagyni.