A vállalati szektorra különösen jellemző a folyamatos törekvés a költséghatékony működésre. Kiváltképpen akkor, amikor egy új, nagyobb értékű tárgyi eszközt, például gépjárművet vásárol az adott vállalkozás. Az eszközt nem elég megvenni, fenn is kell tartani, miközben az üzemeltetés költségei beépülnek a vállalat által kínált termék vagy szolgáltatás árába, döntően befolyásolva az adott cég versenyképességét a piacon.
Sok vállalkozásnál kulcsfontosságú a gépjármű(flotta) fenntartási költségeinek csökkentése, amihez elengedhetetlen az új autóipari fejlesztések és az egyes autógyártók által kínált típusok folyamatos nyomon követése. A gépjárműveket a vállalkozások jellemzően 5 éven keresztül folyamatosan használják nyílt végű pénzügyi vagy zárt végű operatív lízing, esetlegesen tartós bérleti konstrukcióban. Egy -egy céges kocsi futásteljesítménye elérheti akár a 200 ezer km-t is ebben az időszakban, így érdemes alaposan mérlegelni a lehetőségeket a beszerzés előtt.
Megtérülési számítás alapja
Korábbi cikkünkbenKorábbi cikkünkben bemutattuk, hogy pontosan milyen különbségek vannak hibridek és hibridek között. Mostani írásunkban azt vizsgáljuk, hogy milyen szempontokat kell figyelembe vennie a vállalkozásnak, hogy eldönthesse: a hagyományos belsőégésű motorral szerelt, vagy a plugin hibrid jármű bizonyul-e célszerűbb választásnak.
A döntés előtt érdemes tisztázni, hogy mit akarunk: Tisztán költség és megtérülés alapú, esetleg marketing és márkaépítési szempontok is érvényesüljenek? A költségalapú megközelítésben számos vállalatvezető folyamodik a tisztán megtérülési számításokhoz. A megtérülés (alapesetben) két tényezőből áll össze. Egyrészt a bekerülési költség, azaz, hogy a plug-in hibrid jármű mennyivel drágább, mint a vele közel megegyező paraméterekkel rendelkező hagyományos belsőégésű társa.
A középkategóriás személyautók esetében egy plug-in hibrid modell átlagosan 30%-kal kerül többe, mint a hagyományos belsőégésű motorral szerelt változata, mely megközelítőleg 2-3 millió forintos többletet jelent.
A jelentős különbség abból adódik, hogy a hagyományos belsőségésű motor mellett helyet kap egy villanymotor, inverter, lítium-ion akkumulátor, ezek vezérlő elektronikája, így a meghajtáslánc is összetettebb lesz. Az összehasonlítás lehetőségét kissé árnyalja, hogy a plug-in hibrideket eleve magasabb felszereltséggel kínálják, illetve kizárólag automata váltóval kaphatók, ami szintén jelentős árnövelő tényező. Személyautók tekintetében már óriási a választék, haszongépjárművek tekintetében néhány plug-in hibrid változat kapható még csak.
Jelentősen alacsonyabb üzemeltetési költségek
A másik fontos értékelési szempont, hogy a plug-in hibrid gépjármű üzemeltetési költsége mennyivel kedvezőbb, mint a kizárólag dízel vagy benzin meghajtású változaté. Számításaink szerint évi 10 ezer km futásteljesítmény mellett, közel 300-400 ezer forint üzemanyag megtakarítást jelenthet a vállalat számára, amennyiben plug-in hibrid gépjárművet használ, illetve rendszeresen napi szinten feltölti külső áramforrásról. Amennyiben plug-in hibrid modell vásárlása mellett döntünk, számolnunk kell annak töltésével is. Egy 50 km körüli hatótávval rendelkező plug-in hibrid gépkocsi hagyományos 220 voltos hálózatról mindössze 4-5 óra alatt feltölthető, de ha kiépítünk hozzá gyorstöltőt (telepítéssel együtt megközelítőleg 250 ezer forint) azzal akár 3 óránál rövidebb idő alatt is feltölthető.
A tapasztalatok az mutatják, hogy a hibrid kocsi szervizigénye, illetve annak költsége alacsonyabb (mivel kevesebbet működik a belsőégésű motor) mint a kizárólag benzin vagy dízel üzemű változaté. A törvényi előírásoknak megfelelően (minimum 25 km tisztán elektromos üzemmódban, illetve külső áramforrásról tölthető) a plug-in hibrid modell zöld rendszámra jogosult, amivel számos további gazdasági-pénzügyi előny érhető el. Nincsen regisztrációs adó, visszterhes vagyonátruházási illeték. Továbbá nincs cégautóadó sem, amellyel egy közepes teljesítményű gépjármű (kb.170 lőerő) esetében évi 264 ezer forint is megtakarítható.
Inkább a városi felhasználási mód a nyerő
Egy plug-in hibrid járművel akkor tudunk leginkább költséghatékony módon közlekedni, ha azt döntően városi, elővárosi, illetve országúti körülmények között használjuk. Egyrészt a legtöbb plug-in hibrid jármű nagyobb sebesség (100-130 km/h) mellett is képes tisztán elektromos üzemmódban közlekedni, de ebben esetben az áramfogyasztása is jelentősen megnő, a hatótáv pedig a felére esik vissza.
Másrészt a tisztán elektromos autókhoz hasonlóan a regeneratív fékezés révén a fékenergia feltölti az akkumulátort, ami további kibocsátás és költségmentes kilométereket biztosít. A fentiek alapján a plug-in hibrid modelleket azoknak a vállalkozásoknak ajánljuk, amelyek jellemzően városi, elővárosi és országúti szakaszokon használják a gépjárműveket. Fontos megemlíteni, hogy a különböző finanszírozási és áfa-visszaigénylési lehetőségek mellett lehetőség van a vállalati gépjármű magánhasználatára is.
Ingyenes parkolás, mint további előny
A legtöbb településen ingyen parkolhatnak a plug-in hibridek. Városi, belvárosi területen működő vállalatoknál ez éves szinten több százezer forint megtakarítást eredményez. Persze a spórolás összege nagymértékben függ a városi célpontok elhelyezkedésétől, de az ingyenes parkolással akár további 1-2 évvel is csökkenhető a plug-in hibrid felára. A fentiekből látszik, hogy azoknak a vállalkozásoknak mindenképpen jó választás lehet a plug-in hibrid járművek beszerzése, amelyeknél a parkolási díjak komoly költségeket jelentenek, nem beszélve a kényelmi szempontokról.
PR és CSR kéz a kézben
A költség és megtérülési számításokon túl egyre több vállalkozás ismeri fel a környezetkímélő gépjárművek használatában rejlő, kevésbé számszerűsíthető előnyöket. Ilyenek a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett vállalati PR és marketing lehetőségek, melyek hozzájárulhatnak a vállalat márkaépítéséhez, üzleti eredményeinek javulásához. Továbbá fontos szempont, hogy környezetkímélő gépjárművel használatával (a társadalmi felelősségvállalás jegyében), kiváltképpen a városi és belvárosi levegőminőség jelentősen javul, így hozzájárulva a társadalom, az emberek egészségének megőrzéséhez.