Egy férfi egy repülőautóban egy város felett repül nappal
Fotó: Shutterstock

Zöld utat kapott a szlovák repülőautó, indulhat a sorozatgyártás

Az AirCar nevet viselő szlovák repülőautó sikeresen teljesítette az előírt tesztrepüléseket, így hivatalosan is megkapta a légi biztonsági tanúsítványt a szlovák közlekedési hatóságtól-írja a BBC.


Indulhat a buli

Az autó-repülő hibrid híre tavaly júniusban járta be a világsajtót, amikor mindössze 35 perc alatt sikeresen teljesítette a Pozsony-Nyitra távot (75 km). A híres repülőautó azóta számos órányi tesztrepülést halmozott fel, valamint több mint 200 fel- és leszállást hajtott végre problémamentesen. Az említett eredmények elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a jármű elnyerje a szlovák közlekedési hatóság bizalmát, így az AirCar a napokban megkapta a kormányszerv hivatalos légi biztonsági tanúsítványát.

Az AirCar alkotója, Stefan Klein professzor úgy véli, a tanúsítványnak hála megnyílt az út a sorozatgyártás felé, ami egyben azt is jelzi, hogy a jármű képes örökre megváltoztatni a középtávú utazást.

Türelem, türelem

Az AirCar-t egy BMW motor hajtja, üzemeltetéséhez semmilyen speciális üzemanyagra nincs szükség, hétköznapi benzinnel működik. Szárazföldön és levegőben is képes közlekedni, körülbelül két percbe telik, hogy átálljon repülő üzemmódra. Csúcssebessége levegőben 160 km/h körül mozog, nagyjából 2500 méteres magasságig tud emelkedni.

Egyelőre nem lehet tudni, mikor kerül kereskedelmi forgalomba, de az már biztos, hogy használata pilótaengedélyhez kötött. A vállalat továbbá bejelentette, hogy a közeljövőben a London-Párizs útvonalon is teszteli fogja a futurisztikus járművet.

Az elmúlt hónapokban több repülőautó-projekt is napvilágot látott, ezekről bővebben ITT, ITT, ITT és ITT írtunk.

Ne hagyd ki!