Az USA szankciós listára tette a budapesti székhelyű bankot
Fotó:Shutterstock

Az USA szankciós listára tette a budapesti székhelyű bankot

Az Egyesült Államok nagykövete a nagykövetség épületében rendezett sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az orosz alapítású, budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank több vezetője is felkerült az amerikai szankciós listára. David Pressman aggasztónak nevezte a magyar vezetés kapcsolatát az orosz vezetéssel, párbeszéddel javítana a viszonyon, amit fontosnak tart.



A Magyarországon működő Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) három vezetője és maga az intézmény is felkerült az Egyesült Államok hivatalos szankciós listájára. Az Egyesült Államok Külföldi Vagyonellenőrzési Kincstári Hivatala (Office of Foreign Assets Control, OFAC) által kiadott lista alapján Nyikolaj Koszov, a Nemzetközi Beruházási Bank elnöke, Laszlóczki Imre, a magyar alelnöke és Georgij Potapov, az intézmény kormányzótanácsának elnökhelyettese
szerepel név szerint a felsorolásban., írta meg a hvg.hu.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman megerősítette ezeket az információkat, majd elmondta, az USA korábban arra kérte más államok mellett Magyarországot, hogy vegye komolyan Oroszország jelenlétét.

Folyamatosan osztottak meg információkat a magyarokkal arról, hogyan használhatják ezt az oroszok nyomásgyakorlásra.

Magyarország ezeket az aggályokat nem vette komolyan, pedig az MNB is bírálta az orosz alapítású bank tevékenységét.
A nagykövet szerint aggasztó a magyar vezetés kapcsolata az orosz vezetéssel a háborús körülmények között. A gazdasági együttműködés az orosz háborús gépezetet pénzeli. A szankciók elrendelése pedig azt mutatja, hogy az USA nem fél lépéseket tenni a biztonság érdekében.

Pressman reméli, megérti a magyar kormány a "kémbankkal" kapcsolatos aggályaikat. A tény, hogy a hitelintézet tisztségviselői diplomata-útlevelet kaptak, olyan probléma, amit meg kellett oldani. A kapcsolatokon pedig dolgozni kell a két ország (vagyis az Egyesült Államok és Magyarország) között, mert fontos az együttműködés.

Ki adta a bankot?


Az NBB februárban hivatalos értesítést kapott Bulgáriától arról, hogy az ország augusztus 15-től megszűnteti részvényesi tagságát a bankban - közölte a Finmarket orosz gazdasági hírportál bolgár sajtójelentésekre hivatkozva. Korábban Szlovákia és Csehország már távozott a banktól, és Románia is ugyanezt teszi június 9-én. Január végén az NBB részvényeinek 14,46 százaléka volt bolgár és 8,94 százaléka román kézben.


A Nemzetközi Beruházási Bank legnagyobb tulajdonosa Oroszország 45,44 százalékkal, majd Magyarország következik 25,27 százalékkal. Kuba részesedése 2,83 százalék, Mongóliáé 1,8 százalék, Vietnamé pedig 1,26 százalék.Az 1970-ben alapított NBB nemzetközi pénzintézet fő tevékenységi köre a kis- és középvállalkozások támogatása a bank tagországaiban, valamint a társadalmilag jelentős infrastrukturális projektek finanszírozásában való részvétel

Ne hagyd ki!