Koronavírus gyorsteszt egy útlevélen

Megkönnyebbül az ember, mikor a kezébe viszi a védettségi igazolványát, hiszen ez a plasztiklap azt jelenti, megmenekült a Covid19 vírustól. Természetes dolog, hogy ilyenkor sokan világgá kürtölik az örömüket és igazolványuk fotóját megosztják valamelyik közösségi oldalon. Csakhogy ez nem túl jó ötlet!


​Kinek jár a védettségi igazolvány?

Három esetben juthatunk hozzá a védettségi igazolványunkhoz. Ha megkaptuk az első adag védőoltást, ha igazoltan átestünk a koronavírus fertőzésen vagy ha az utólag elvégzett ellenanyag vizsgálat bebizonyítja, hogy korábban betegek voltunk, de felépültünk. Ha valaki megkapja a védőoltást, akkor az állam hivatalból elküldi neki az igazolványt. Ha igazoltan esett át valaki a koronavírus fertőzésen, akkor ezt negatív PCR- vagy antigénteszttel kell igazolni. Ilyenkor ingyen jár a fél évig érvényes igazolvány, amelyet nem kell igényelni, azt az állam kiküldi. Ha utólag derül ki, hogy valaki átesett a betegségen, akkor önköltséges, 11 ezer forintos hivatalos PCR vizsgálatot kell csináltatni, valamint ki kell fizetni az igazolvány elkészítésének 3 ezer forintos díját is. Az okmány azonban csak 4 hónapig érvényes.

​Milyen adatok vannak a védettségi igazolványon?

A plasztiklapon egy sor adatunkat feltüntetik. A nevet, az útlevélszámot, a személyi igazolvány számát, az oltás idejét (az oltóanyag típusát azonban nem), a kártya sorszámát és annak érvényességi dátumát is. A hátoldalán pedig figyelmeztető szöveg van arról, hogy az igazolvány csak útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal érvényes és hogy azt másra nem lehet átruházni.

​Miért rossz ötlet a kártya fényképét megosztani egy közösségi oldalon?

Ha a fenti adatokat nem takarjuk el és azokat illetéktelenek megszerzik, akkor ezekkel könnyedén visszaélhetnek. Az adatokkal például megszemélyesíthetik a kártya tulajdonosát és a nevében intézkedhetnek, bizalmas adatokhoz férhetnek hozzá, különféle ügyeket intézhetnek a nevünkben. (Konkrét megoldásokat itt és most nem sorolnánk fel, mert senkinek nem szeretnénk ötleteket adni!) Mindezek miatt a legjobb megoldás, hogy a bankkártyánkhoz hasonlóan a védettségi igazolványunk képét sem tesszük közzé, vagy ha erre olthatatlan vágyat érzünk, akkor a nevünk kivételével legalább a többi adatunkat takarjuk ki!


Ne hagyd ki!