Tengerparton sétáló család naplementében
Fotó: Unsplash

Hogyan változik jövőre a CSOK? Mutatjuk

2024. januártól változnak a csok támogatás feltételei. Mutatjuk, kit, hogyan érint a változás.


Emelkedő támogatási összeg

Kezdjük a jó hírekkel, bár ezek taglalása lényegesen rövidebb lesz. A pozitívumok között a legfontosabb kétségtelenül az, hogy az 5 ezer főnél kisebb lélekszámú, kormányrendeletben nevesített, úgynevezett preferált településeken a falusi csok támogatás összege jelentős mértékben emelkedik. Ide tartoznak még a tanyák és az úgynevezett birtokközpontok is, függetlenül attól, hogy mely településhez tartoznak. Ugyanakkor a lehetőségeket alapvetően meghatározza, hogy a támogatást milyen célra igényli a család. Lássunk erre két példát!

  • a)Használt lakóingatlan megvásárlásakor (tanya és birtokközpont kivételével kizárólag preferált településen), amennyiben azt az új tulajdonos egyben korszerűsíti és/vagy bővíti is

Önmagában használt ingatlan vásárlásra jelenleg sem igényelhető falusi csok. A támogatás feltétele ugyanis az, hogy a kapott összeg legfeljebb felét költse a család a vételárra, a fennmaradó részt korszerűsítésre fordítsák. Persze ez nem túl nagy elvárás, ismerve a vidéki ingatlanok átlagos állapotát. Amennyiben a család ingatlant vásárolna és korszerűsítene, akkor az elérhető falusi csok összege jelentősen nő 2024-től, így célszerű lehet kivárniuk. Számukra jövőre 1 gyerekkel 1 millió forint lesz a támogatás összege a jelenlegi 600 ezer forint helyett. 2 gyerekkel 2,6 millió forintról 4 millió forintra, 3 vagy több gyerekkel pedig a jelenlegi 10 millió forint helyett 15 millió forintra számíthatnak. Ez gyerekszámtól függően 50-67 százalékos emelkedés! Ugyanakkor továbbra is él majd az a szabály, hogy az összeg legfeljebb fele fordítható magának az ingatlannak a megvásárlására, a fennmaradó részt korszerűsítésre kell fordítani. Éppen ezért abban az esetben, ha a család egy már meglévő lakóingatlant korszerűsítene, a fenti támogatási összegek felét kaphatják csak meg.

  • b)Meglévő használt lakóingatlan (tanya és birtokközpont kivételével kizárólag preferált településen) korszerűsítése

Amennyiben a meglévő ingatlanját újítaná fel a család, akkor jövőre 1 gyerekkel 500 ezer forintra (300 ezer forint helyett), 2 gyerekkel 2 millió forintra (1,3 millió forint helyett), míg 3 gyerekkel 7,5 millió forintra (5 millió forint helyett) számíthatnak majd. Arra is van mód, hogy valaki a meglévő lakását egyidejűleg korszerűsítse és bővítse, ekkor a támogatási összeg 1 meglévő vagy vállalt gyereknél minimálisan megemelkedik. Ebben az esetben 1 gyerekkel 600 ezer forint, 2 gyerekkel 2 millió forint, míg 3 gyerekkel 7,5 millió forint lesz 2024-től a falusi csok összege. (Jelenleg 300 ezer forint, 1,3 millió forint, illetve 5 millió forint ugyanez.) Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy mit is takar a bővítés. Akkor beszélhetünk erről, ha legalább egy lakószobával nő az ingatlan helyiségeinek száma, ami történhet tetőtér-beépítéssel, emelet-ráépítéssel is. Egy meglévő nem lakószoba funkciójú helyiség – például egy étkező, egy hall vagy egy fürdő - lakószobává átalakítása ugyanakkor nem minősül bővítésnek.

​Mi a helyzet az új lakásokkal?

Falusi csok támogatással jelenleg nem vásárolható új ingatlan még a kisebb, preferált településeken sem. Ha valaki ezt tervezi, az normál csok-ot igényelhet. Ennek nincs negatív pénzügyi hatása, mert a támogatási összeg jelenleg mindkét esetben azonos. 2024-től azonban lesz pár csavar a dologban, amire érdemes lehet felkészülni. Először is, jövő évtől falusi csok-kal is vásárolható lesz új építésű ingatlan, a támogatást pedig értelemszerűen teljes egészében a vásárlásra lehet majd fordítani. Ugyanakkor a támogatási összeg ebben az esetben nem változik 2024-től, vagyis továbbra is 600 ezer forint, 2,6 millió forint, illetve 10 millió forint ütheti a családok markát, függően a vállalt vagy meglévő gyerekek számától. Van ugyanakkor egy kitétel, ami bár nem érint tömegeket, mégis tisztában kell vele lenni. Arról van szó, hogy kizárólag az egylakásos új építésű lakóingatlanok építésére és megvásárlására lesz érvényes a támogatás, vagyis a többlakásos lakóépületek önálló lakásaira már nem.

Mi lesz a kedvezményekkel?


A csok-hoz számos egyéb kedvezmény is kapcsolódik, amelyek elveszítése akár több millió forint plusz költséget is jelenthet. Ahol azonban elérhető lesz jövőre a csok, ott továbbra is kihasználhatók lesznek ezek is.

  • Illetékmentesség: a csok-kal vásárolt ingatlanok esetében nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni, ami alapesetben a vételár 4%-a. 2024-től a városi csok megszűnésével a nagyobb településeken lakást vásárlók számára ez már nem lesz elérhető.
  • 5%-os áfa visszaigénylése új lakások vásárlásakor: az új építésű lakások áfája jelenleg 5 százalék, ami várhatóan jövőre sem változik, ami komoly kedvezmény a normál, 27 százalékos adótartalomhoz képest. Az 5 százalékos lakásáfa azonban nem kapcsolódik a családi támogatáshoz, így a nagyobb településeken élők továbbra is élhetnek a lehetőséggel. Ugyanakkor a csok-kal vásárolt új lakások áfája utólag visszaigényelhető, ami 2024-től már csak a preferált településeken vásárolt új családi házaknál lesz kihasználható.
  • 27%-os áfa visszaigénylése 5 millió forint összeghatárig: a falusi csok-ot igénylő családok a korszerűsítés költségeinek 27 százalékos áfáját 5 millió forint összeghatárig visszaigényelhetik. Ez a lehetőség jövőre is megmarad.
  • Kedvezményes csok hitel: a legalább 2 meglévő vagy vállalt gyerekre csok-ot igénylők a vissza nem térítendő támogatás mellé felvehetik még a legfeljebb 3 százalékos fix kamatú csok hitelt is. Ennek maximális összege 2 gyerekre 10 millió, míg 3 gyerekre 15 millió forint függetlenül attól, hogy használt vagy új lakást vásárol a család. Ez a támogatott hitel jelentős pénzügyi előnyt biztosít, hiszen piaci alapon 8 százalék feletti kamattal adnak a bankok végig fix lakáshitelt.

Mi számít korszerűsítésnek?

A jogszabály alapján a következő munkálatok számítanak korszerűsítésnek:

  • Víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése.
  • Fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel.
  • Központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.
  • Az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat.
  • A külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje.
  • Tető cseréje, felújítása, szigetelése.
  • Kémény építése, korszerűsítése.
  • Belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, illetve vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást és a konyhafelújítást.
  • A lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30 százalékáig.
  • A korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20 százalékáig.

Kik igényelhetik a csok-ot?

A csok személyi feltételei egyelőre nem változnak 2024-től. A csok-ot házaspárok, élettársak, valamint a gyereküket egyedül nevelő szülők igényelhetik meglévő gyerekre. Vállalt gyerek esetén, vagyis úgynevezett megelőlegezett csok esetén szigorúbbak a feltételek: ezt kizárólag olyan házaspárok igényelhetik, ahol legalább az egyik fél még nem töltötte be a 40. életévét.

Ne hagyd ki!