A használatbavételi engedélyük függhet ettől
Fotó: Shutterstock

Változott az új lakóházak energiaigényére vonatkozó szabály

Megváltoztak a szabályok az új lakóépületek használatbavételi engedélyének kiadásával kapcsolatban. A szükséges dokumentum megszerzéséhez közel nulla energiaigényű ingatlant kell építeni.


Megváltoztak az új lakóépületek használatbavételi szabályai

A gyakorlatban is kezd visszaköszönni az a 2023 végi szabályozás, amely előírja, hogy csak a közel nulla energiaigényű új lakóépületek kaphatnak használatbavételi engedélyt.

Mostantól még inkább az energiatakarékosság és a modern hőszigetelési technológiák kerülnek a fókuszba. Ez jelentősen átalakítja az építkezési gyakorlatot Magyarországon. A szabályozásváltozás pedig ráirányítja a figyelmet az olyan modern hőszigetelő anyagokra, melyekkel helyet takaríthatunk meg – akár a telken, akár a belső térben. Ez a mai négyzetméteráraknál milliós spórolást is jelenthet

- nyilatkozta Várady Gyula, a BACHL értékesítési vezetője a Vg-nek.

Hozzátette, aki régebbi lakáson végezne energetikai felújítást, annak először a tetőszerkezet- és a padlás szigetelését, azután a nyílászárók cseréjét és szigetelését, majd a homlokzat és a padló hőszigetelése, végül pedig a gépészet- és fűtéskorszerűsítést kell elvégeznie.

Megjegyezte, a régi nyílászárós, felújítás előtt álló épületeknél nem érdemes a homlokzatot szigetelni, mivel az később megsérülhet az ablakcsere miatti visszabontáskor.

Az európai családok a hőszivattyúk felé fordultak

Egyébként a Bosch várakozása tavaly az volt, hogy 2025-ig évi 25-35 százalékkal nőhet a hőszivattyúk európai piaca. Emiatt sem meglepő, hogy a cég óriási összegeket fektet a szektorba.

A hőszivattyúk nettó 2-3 millió forinttól indulnak, de ha az eszköz egy meglévő rendszerbe érkezik, a felújítás költsége igen soktényezős. Emiatt akár az eszköz árának két-háromszorosára is rúghat a számla. Azonban ez az összeg a levegő-víz rendszerekre vonatkozik. A sokkal hatékonyabb, a talajvíz hőjét befogó víz-víz hőszivattyúk telepítési költsége jóval magasabban, 8–12 millió forint között alakulhat.

Azonban a Bosch-nál úgy vélik, gyakran egy meglévő gázkazán és egy kisebb hőszivattyú kombinációjával egy átfogó épületfelújítás is megelőzhető. Egy kizárólag hőszivattyús megoldáshoz képest így akár 30 százalékkal is mérsékelhető a fűtéskorszerűsítés költsége.

A megtérülés

A szakértők szerint egy ilyen rendszer a teljes életciklusa alatt egészen biztos, hogy megtérül, bár a megtérülési idő jellemzően annál jóval rövidebb. Egyébként a Bosch arra törekszik, hogy a termékei legalább 15 évig gond nélkül működjenek.

Ha egy újabb építésű házban lakik valaki, akkor eleve kisebb az energiafogyasztása, így tehát lassabb a megtérülés annál, mint ahol például a kevésbé hatékony szigetelés miatt több energiára van szükség a hűtés-fűtés működtetéséhez. De ha egy olyan országban van a ház, ahol magasabbak az energiaárak, az már a gyorsabb megtérülés irányába mutat

- idéztük Evandro Amorimot, a Bosch szakértőjét 2023 végén.

Hozzátette, ideális esetben 6 év lehet egy hőszivattyús beruházás megtérülése, azonban az átlag inkább 8 év.


Ne hagyd ki!