Az olasz gazdasági versenyhivatal (AGCM) vizsgálatot indított a McDonald's ellen, amely akár kétmilliárd dolláros (600 milliárd forint) büntetéssel is végződhet. A vádak szerint a gyorsétteremlánc visszaélt a gazdasági erőfölényével, amelynek levét a franchise partnerek itták meg.



A Meki üzletpolitikájának szerves részét képzik a franchise szerződések. Az amerikai vállalat éttermeinek 85 százaléka külsős üzleti partnerek kezében van. A globális arány tökéletes tükröződik a Meki olaszországi piacán, ahol a franchise partnerek szintén 85 százalékos arányban üzemeltetik a népszerű lánc éttermeit, amelyekből nagyjából 615 darab található Európa csizmáján. Az olasz versenyhivatal az amerikai gyorsétteremláncot a teljes globális forgalmának akár 10 százalékának megfelelő pénzbírsággal is sújthatja, ha bűnösnek találja a trösztellenes szabályok megsértésében. A vállalat 2020-ban közel 20 milliárd dolláros forgalmat könyvelhetett el, így jön ki a matek a maximális, hozzávetőlegesen kétmilliárd dolláros bírságra.

A Meki védekezik

A McDonald's márciusban került fel az AGCM radarjára, amikor három szolgáltató panaszt nyújtott be a bérleti díjakkal, a jogdíjakkal, a befektetéseik nagyságával és a vállalat értékesítési politikájával kapcsolatban. A versenyhivatal szakemberei a rendelkezésre álló információk alapján arra gyanakodnak, hogy gazdasági függőség alakulhatott ki a vállalat és a franchise partnerei között.

A felügyelet szerint a szerződésekben található, egyebek között az árszabásra, a promóciókra, a készletekre, az alapanyag beszerzésekre és úgy általánosságban a pénzgazdálkodásra vonatkozó záradékok kötelező kikötései a McDonald's gazdasági hatalmával való visszaélésre utalnak. Az olasz trösztellenes törvények megtiltják a vállalatoknak, hogy visszaéljenek egy másik társaság gazdasági függőségével indokolatlanul megterhelő vagy megkülönböztető szerződéses feltételek révén, különösen akkor, ha az érintett cégeknek nem áll rendelkezésükre alternatív megoldás.

Egyelőre nem ismerjük az olasz versenyhivatal vizsgálatának pontos részleteit, de nyitottak vagyunk a hatósággal való együttműködésre, és biztosak vagyunk munkánk tisztaságában, valamint abban, hogy a McDonald's milyen szerepet tölt be a vállalkozói szellem ösztönzésében és az ország gazdaságának támogatásában.

-olvasható az olaszországi McDonald's tájékoztatásában.

A gyorsétteremláncnak az értesítéstől számítva 60 napja lesz reagálni a vádakra, a teljes vizsgálatot pedig legkésőbb 2022. december 31-én le kell zárni.

The Conversation

Friss

Mennyiért lehet most lakást venni vagy bérelni Győrben és környékén?


Családi ház 30 millióért

Győr-Moson-Sopron megyében a panelek átlagos négyzetméterára 380 000 forint, a téglalakásoknál ez az összeg átlagosan 486 000 forint. Míg a lakások négyzetméterárai nőttek, addig a házaknál stagnálást figyeltek meg éves összevetésben, így egy átlagos, 100 négyzetméteres ingatlant továbbra is meg lehet vásárolni 30 millió forintért. Az átlagos lakásméret vételre 65-70 négyzetméter, amiért átlagosan 21,9 millió forintot adnak.


Bérlet havi 120 ezerért

Győrben jellemzően 120 000 forint a havi költség egy lakásra, addig Sopronban már átlagosan 80 000 forintért is lehet bérelni. A megyeszékhely magas árait nem csak a nyugati határ közelsége és a felsőoktatási intézmények indokolják, hanem az Audi gyárban foglalkoztatott ingázó vagy vendégmunkások is, akik albérlettel oldják meg lakhatásukat. Ennél drágábban csak Budapesten és Veszprémben lehet kiadni lakásokat az egyetemistáknak, illetve a vidéki munkavállalóknak, olvasható a Duna House közleményében.

Photo by Scott Graham on Unsplash

Figyelem! Fontos változások a NAV nyomtatványkitöltőben

Frissítsen az ÁNYK új verziójára, mert ellenkező esetben nem tud majd nyomtatványokat küldeni.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Valdhy Mbemba on Unsplash

Csodatörténet: a magyar anyuka megváltoztatta egy kongói család életét

Néhány ezer forinttal indult a történet Etyekről.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!