Két fekete Mastercard kártya, amelyeken a Mastercard piros-narancssárga logója és felirata látszódik
Fotó: Shutterstock

Milliárdos büntetést kapott a kartellezéssel vádolt Mastercard

Az Egyesült Királyság fizetési rendszereket felügyelő szervezete (PSR) öt vállalatra összesen 33 millió font bírságot szabott ki, mert kartell-szerűen visszaéltek a kormány által finanszírozott, egyébként jóléti segélycsomagok részét képző feltöltőkártyákkal-írja a Reuters.



Egyenlőtlen eloszlás

A Payment Systems Regulator (PSR) szerint a cégek megsértették a versenytörvényt azzal, hogy megállapodtak, nem versenyeznek egymással, és nem próbálják elhappolni egymástól azokat az ügyfeleket, akik a brit kormány kiszolgáltatott embereket támogató jóléti programjában különböző feltöltőkártyákat kaptak.

A kartellezés jelen esetben azt jelentette, hogy a kártyatulajdonosok – köztük hajléktalanok, családon belüli bántalmazások áldozatai és menedékkérők – olcsóbb vagy jobb minőségű termékekről maradhattak le.

A legnagyobb bírságot, nevezetesen 31,56 millió fontot (13,44 milliárd forint) a Mastercard kapta, a maradék 1,44 millió font büntetésen az Allpay, az Advanced Payment Solution, a Prepaid Financial Services és a Sulion vállalatok osztozott.

A PSR szerint mindegyik vállalat beismerte a törvénysértést, és elfogadta a büntetést.

Bűnbánat

Ez a vizsgálat és az általunk kiszabott jelentős bírságok egyértelmű üzenetet közvetítenek, hogy a PSR zéró toleranciát mutat a kartell-szerű magatartással szemben

- mondta Chris Hemsley, a szervezet ügyvezető igazgatója.

Hemsley kemény szavai ellenére igen hosszú ideig tartott felfedni az illegális ügyletet. A PSR vizsgálata szerint a vállalatok 2012 és 2018 között „ügyeskedtek” a kártyákkal.

A Mastercard nagyon komolyan veszi a problémát, rendszeres ellenőrzéseket és képzéseket vezetett be. A cég tájékoztatás szerint az incidens csak az Egyesült Királyság piacára korlátozódik. Az is kiderült, hogy az ügyben érintett munkavállók már nem dolgoznak a vállalatnál.

Ne hagyd ki!