A Los Angeles Lakers stadionjában büntetőt dob az egyik játékos teltház és a bíró előtt
Fotó: Unsplash

Gyermeteg hibákon csúsztak el a csaló amerikai sztárkosarasok

Az FBI 18 egykori és jelenleg is aktív NBA sztárkosarast állított elő, akik közül 16-ot már le is tartóztattak. A vádak szerint a sportolók éveken keresztül visszaéltek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga egészségügyi juttatásaival.


Elkeserítő magatartás

A vádlottak 2016. és 2020. között hamis költségtérítési kérelmeket nyújtottak be olyan orvosi és fogászati szolgáltatásokért, amelyeket valójában nem vettek igénybe-olvasható a New York-i szövetségi kerületi bíróságon (SDNY) benyújtott vádiratban. Az előállított kosarasok a kamu számlákkal és orvosi papírokkal összesen 3,9 millió dollárral, azaz nagyjából 1,2 milliárd forinttal károsították meg az NBA-t. A bűnrészesek összesen 2,5 millió dollárral (775 millió forint) gazdagodtak, a „kifizetések" 65 ezer és 420 ezer dollár között mozogtak.

Az NBA és a Kosárlabdázók Nemzeti Szövetsége által a játékosoknak biztosított egészségügyi juttatás kritikus fontosságú szerepet tölt be egészségük és jólétük támogatásában, sportolói karrierjük alatt és után is, éppen ezért különösen elkeserítő a hatóság állítása

-kommentálta az ügyet az NBA.

Az FBI és a New York-i Rendőrkapitányság Egészségügyi Csalások Munkacsoportja továbbra is nyomozást folytat a rendszerrel kapcsolatban.

Kínos hibák

Az NBA Egészségügyi és Jóléti Juttatási Terve kiegészítő fedezetet biztosít az alapvető orvosi ellátáson felül a jogosult aktív és volt NBA-játékosok és családjaik számára. Elsősorban az NBA csapatok hozzájárulásaiból finanszírozzák. Ezt a rendszert használták ki a sportolók, akik közül az FBI már 16 játékost letartóztatott. A fő vádlott, aki az egészet elindította az egykori New Jersey Nets játékos, Terrence Williams. A vádirat szerint Williams „toborozta" a csalás résztvevőit, ő maga több mint 230 ezer dollárt kaszált az említett bő három év alatt.

Van az a "mondás", hogy tanulj fiam, különben focista lesz belőled. Úgy tűnik, ez a kosarasoknál is megállja a helyét, a csalók ugyanis részben azért buktak le, mert szokatlan formázással, nyelvtani hibákkal, illetve azonos dátummal küldték el egyszerre több hivatalba a hamisított számláikat és orvosi papírjaikat. Gregory Smith egyszer például egy Beverly Hills-i gyökérkezelésről nyújtott be számlát, amikor valójában Tajvanon kosarazott. De megemlíthetnénk azt a három játékost is, akiknek 2016. április 30-án egyszerre romlott el ugyanaz a hat foga, 2016. május 11-én pedig ismét egyidőben kérvényeztek fogászati korona felhelyezést, szintén ugyanarra a hat fogra. A gyanús dokumentumokat napestig lehetne sorolni.

A csalásban az alábbi kosarasok érintettek:

  1. Ronald Glen "Big Baby" Davis
  2. Terrence Williams
  3. Gregory Smith
  4. Charles Watson Jr.
  5. Antoine Wright
  6. Alan Anderson
  7. Shannon Brown
  8. Tony Allen
  9. William Bynum
  10. Christopher "Supreme Bey" Douglas-Roberts
  11. Melvin Ely
  12. Jamario Moon
  13. Darius Miles
  14. Eddie Robinson
  15. Anthony Wroten
  16. Milton Palacio
  17. Ruben Patterson
  18. Sebastian Telfair
Valamennyiüket utasították az egészségügyi programból nesgzerzett pénzek visszafizetésére. Egy részük ezt meg is tette. Az még nem derült ki, milyen sors vár rájuk

Ne hagyd ki!