A Nikola elektromos kamiongyártó vállalat applikációja egy telefonon, amit egy ember tart a kezében, a kijelzőn egy kék kamion látható, a kép hátterében elmosódottan a Nikola logója látható
Fotó: Shutterstock

Forintban 50 milliárdos büntetést kapott a Tesla bukdácsoló riválisa

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) 125 millió dolláros, átszámítva csaknem 50 milliárd forintos büntetést szabott ki a Nikola elektromos járműgyártó vállalatra, mert a cég több alkalommal is félrevezette a befektetőket.



Ki a felelős?

A SEC közleményéből kiderült, hogy először a Nikola társalapítója és egykori vezérigazgatója, Trevor Milton ellen indított eljárást. A felügyelet tájékoztatása szerint Milton egy olyan PR-kampányban vett részt, amelynek az volt a célja, hogy Twitteres bejegyzésekkel és különböző médiamegjelenésekkel pozitív irányba befolyásolja a cég részvényeit, illetve megakadályozza, hogy az árfolyam bezuhanjon. Mindezt úgy, hogy a gyártó még egyetlen terméket sem dobott a piacra.

A hatóság megállapította, hogy Milton félrevezette a Nikola befektetőit a technológiai fejlettséggel, az előrendelések számával, valamint a cég pénzügyi helyzetével kapcsolatban.

Továbbá a Nikola hamis adatokkal (például a járművek tankolási ideje) átverte a tulajdonosokat, illetve kritikus fontosságú tényeket titkolt el a jelentésekben.

A tőzsdefelügyelet úgy ítélte meg, hogy a Nikola saját bűnei mellett Milton cselekedeteiért is felelős, ezért 125 millió dollárra büntette.

Tesla után szabadon

Az akkumulátor- és hidrogénalapú elektromos kamionokat gyártó vállalat valószínűleg tisztában volt vele, hogy tilosban járt, ugyanis múlt hónapban bejelentette, hogy az említett összeget elkülönítette arra az esetre, ha a SEC megbüntetné.

A Nikola közleményében kifejtette, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a SEC vádjait, majd hozzátette, hogy az egyezséggel a cég ellen indított kormányzati vizsgálatok is megoldódtak.

A 125 millió dolláros bírságot öt részletben, két év alatt fizeti ki a startup.

Ironikus módon a hírek hallatára nem bezuhant, hanem 3,6 százalékot nőtt a Nikola árfolyama, ami így már elérte a 9,58 dolláros árat. A vállalat 2020 júniusában lépett tőzsére egy biankó céggel történő összeolvadás után.

Ne hagyd ki!