Az üzletek döntő többsége kinyitott szerdán, mert a jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.



Lehetett számítani arra, hogy a héten Magyarország eléri a 2,5 milliós oltási szintet, és újranyithatnak a boltok, amelyeknek az árukészlet frissítése mellett a kézfertőtlenítők kihelyezéséről is előre kellett gondoskodniuk, hiszen 30 nap telt el az újbóli nyitási lehetőségig.

A főtitkár szerint egyes cégeknél a munkaerő megszervezése jelenthetett nehézséget, mert a kormányzati bejelentés kedden öt óra környékén hangzott el. Mint mondta,

lázas telefonálgatás indult országszerte, kereskedők és alkalmazottak körében, sok üzlet ugyanis szabadságon tartotta a dolgozókat, és nehezen szervezte meg másnapra a megfelelő munkaerőt. Statisztika ugyan még nincs arról, hogy hányan nem nyitottak ki, de a döntő többség ki tudott nyitni

Az új szabályok

Az OKSZ főtitkára ésszerűnek nevezte a létszámkorlát bevezetését a négyzetméterszabály alapján. Elmondta, hogy az új szabályt időszakonként és üzlettípusonként eltérően tartatják be: van ahol a kosarak számával, van ahol elektronikus megoldással határozzák meg, másutt a biztonsági őr számolja a vásárlókat. A jogszabály 10 négyzetméterenként egy vásárlót engedélyez, ennek betartása az üzemeltető, kereskedő feladata. Az esetleges bolton kívüli várakozásnál be kell tartani a másfél méter távolságot, amit akár felfestéssel is segíthetnek a kereskedők.

Most csak figyelmeztetnek a rendőrök

Vámos György szerint az üzletek jellemzően élnek a hosszabb nyitvatartás lehetőségével, mivel ez is jobban eloszlatja a vásárlókat. Hangsúlyozta, hogy ez a két intézkedés egyszerre szolgálja a járvány elleni védekezést, miközben a maszk használata továbbra is kötelező.

Kitért arra, hogy a szabályok betartásának ellenőrzésére a rendőrségnek, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatóságának, valamint a jegyzőnek van jogosultsága. Tapasztalataik szerint a rendőrség már ellenőriz, de elsősorban nem bírságol, hanem figyelmeztet.

The Conversation

Friss

Fotó:Shutterstock

"Kizárt, hogy Magyarország követi a salvadori példát, és ez jól van így"-interjú a kriptoszakértővel

2021 szeptemberében Salvador hivatalos fizetőeszközként jegyezte be a bitcoint. Na de pontosan mit is jelent ez? Milyen jövő vár a kriptovalutákra? És vajon Magyarország is követni fogja-e a közép-amerikai ország példáját? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel kerestük meg Szabó Dávidot, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelőjét.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

Ritkán szólnak, de az üt. A zárkózott munkatársak 6 erőssége

A mai világ az extrovertáltaknak kedvez. A sikeres vezető többnyire duzzad az erőtől, magabiztos, jól kommunikál. Azonban óriási hiba lenne félvállról venni az introvertáltakat. Mutatjuk, hogy mik az előnyei a zárkózottságnak.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Forrás: www.flickr.com

Jól keresnek a Wall Street-i brókerek, ha "dalolnak"

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) 2012-ben indította el bejelentési programját a törvénysértések, szabálytalanságok felderítésére. Már több mint 207 informátor jelentkezett a SEC-nél, akik esetenként százmillió dolláros jutalmat tehetnek zsebre.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!