Számos juttatás értéke nő a minimálbéremelés miatt
Fotó: Shutterstock

Ezeket a juttatásokat tolja meg a minimálbér emelése

A minimálbér 16 százalékos emelése 2023-ban egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza, így növekszik egyebek között a kisgyermekes szülők járadéka, az álláskeresési járadék és a táppénz. A minimálbéresek pedig nagyobb hitelt is kaphatnak jövőre.


Aláírták a megállapodást, amelynak alapján 2023. januárjától a bruttó minimálbér 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 296 400 forintra emelkedik. Ez a 2022-es évhez képest 16, illetve 14 százalékos növekedést jelent, ami összesen csaknem egymillió ember bérét érinti közvetlenül. Az egyezség azonban azoknak is fontos, akik nem minimálbéresek, de az államtól kapott jövedelmük a minimálbértől függ. A Bank360.hu összeszedte, hogy a mostani emeléstől kinek és milyen mértékben nő még a jövedelme januártól.

Több pénzt kapnak a kisgyermekes szülők

  • Emelkedik 2023-ban a minimálbér összegéhez kötött gyermekgondozási díj (gyed) maximum összege. Ez a járadék legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka lehet, így 2023-ban bruttó 324 800 forintot is kaphatnak a jogosultak. Jövőre ugyanez lesz a nagysülői gyed felső összeghatára is.
  • A diplomás gyed maximum összegét is befolyásolja a jövő évi emelés. Attól függően, hogy milyen képzésben vesz részt a szülő, kétféleképpen érintheti a járadékát a minimálbér vagy a bérminimum.
  • Azok, akik felsőfokú alapképzésben vagy szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben vesznek részt, a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 70 százalékával számolhatnak - ez 2023-ban 162 400 ezer forint lesz.
  • A mesterképzésben, osztatlan vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók pedig a garantált bérminimum 70 százalékával számolhatnak, ami 2023-ban már 207 480 forint lesz.
  • A gyermekek otthongondozási díja (gyod) bruttó 232 000 forintra emelkedik, a minimálbér emelésével összhangban.

Nő az álláskeresési járadék és a táppénz összege is

  • Az álláskeresési járadék meghatározása a kérelem benyújtását megelőző időszak (négy naptári év) keresete alapján történik, de itt is van egy törvényi maximum, ami a mindenkori minimálbér értékéhez van kötve. Az egy napra kifizetett járadék összege nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegét. 2023-ban így az egy napra kifizethető maximális álláskeresési járadék bruttó 7733 forint lesz.
  • A táppénz maximum összege is a minimálbérhez van kötve. Egy napra a minimálbér kétszeresének 30-ad részével kell számolni, ami 2022-ben 13 333 forint, 2023. januártól pedig 15 466 forintra nő.
  • Szintén a minimálbér összegéhez képest határozzák meg a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után igénybe vehető járulékkedvezményt. 2023 januárjától az állam a járulékokat a minimálbér kétszereséig, vagyis legfeljebb 464 000 forintig engedi el.

A személyi szja-kedvezményre jogosultak is néhány ezer forinttal többre számíthatnak a minimálbér emelése után. Akik meghatározott betegségekben szenvednek, például

  • cukorbetegek,
  • laktóz- vagy gluténérzékenyek,
  • hallási vagy látási fogyatékossággal élők,
  • mozgásszervi fogyatékossággal élők,

jogosultsági hónaponként a minimálbér egyharmada szerinti összeg 15 százalékára lehetnek jogosultak, száz forintra kerekítve. A kedvezmény 2023-ban havonta 11 600 forintot jelent.

A tanulószerződéses pénzbeli juttatások összege is a minimálbérrel arányosan emelkedik 2023-ban, és ugyanez igaz a szakképzési munkaszerződéssel összefüggő egyéb juttatásokra is.

Növekedhet a felvehető hitel is

Az állami és társadalombiztosítási juttatások mellett a hitelfelvételnél is számít, hogy mennyi a minimálbér. Ez azokat érinti, akiknek ennyi a havi jövedelme. A minimálbér emelkedése miatt ugyanis a Jövedelemarányos Törlesztési Mutató (JTM) alapján a bankok arányosan magasabb összegű hitelt adhatnak.

Az már a kölcsön fajtájától és feltételeitől függ, hogy hol húzódik a határ. Személyi kölcsön esetében a minimálbérnél és a bérminimumnál a havi törlesztőrészlet maximum a nettó jövedelem 50 százaléka lehet.

Lakáshiteleknél a határ a minimálbér és a garantált bérminimum esetén a havi jövedelem 25-50 százaléka a választott kamatváltoztatási periódustól függően. Azt már a bankok határozzák meg, hogy a minimálbérre hiteleznek-e egyáltalában, és ha igen, milyen feltételekkel, de a JTM által meghatározott korlátot nem léphetik át - írja a Bank360.hu.


Ne hagyd ki!