Valamint nehezedett az alkalmazottak elbocsátása is
Fotó: Shutterstock

Ezeket a dolgozókat nem lehet éjszakai munkára kényszeríteni

Módosult a Munka Törvénykönyve, több pontján hozzáigazították az uniós irányelvekhez. Például változtattak az éjszakai műszakról szóló szabályozáson, valamint jóval nehezebb lett az alkalmazottak elbocsátása is.


Változás az éjszakai műszakok szabályozásában

Az uniós irányelvek miatt módosult a Munka Törvénykönyve Magyarországon január elsejével. Ottó Csaba, a Man at Work munkaerő-kölcsönző cég ügyvezetője hívta fel rá a figyelmet, hogy ettől az évtől más szabályok vonatkoznak az éjszakai műszakra is. Eszerint a háromműszakos munkarendben foglalkoztató cégeknek a 10 év alatti gyereket nevelő anya vagy 10 év alatti gyermekét egyedül nevelő nem osztható be éjszakai munkára a hozzájárulása nélkül.

A HRPortál szerint ez azt jelenti, hogy az érintett munkavállalóknak nyilatkozniuk kell a munkáltatóknak arról, hozzájárulnak ahhoz, hogy éjszakai munkára osszák be őket. Ez plusz adminisztrációt jelent a munkaadóknak azért is, mert korábban a gyereküket egyedül nevelő dolgozókról nem vezettek nyilvántartást.

Be kell építeni a nyilatkoztatást és a nyilvántartást a HR folyamatokba, ami új feladatot jelent a HR-ben

- nyilatkozta Fodor T. Gábor ügyvéd, munkajogi szakértő.

Hozzátette, az is megtörténhet, hogy a munkavállaló a próbaidő alatt hozzájárul az éjszakai munkához, de később visszavonja a nyilatkozatot. Véleménye szerint kellő értesítési idővel erre lehetősége van, de pontos tájékoztatási időtartamot nem tud mondani, mivel erről a jogszabály érdemi rendelkezéseket nem tartalmaz.

Nehezedett az alkalmazottak elbocsátása

Emellett bővült a tájékoztatási kötelezettségek köre is, valamint több esetben kell a munkaadónak bizonyítania, hogy a munkavállalója elbocsátásakor jogszerűen járt el. Amennyiben jogsértést állapít meg a bíróság, az érintett akár a munkáját is visszakaphatja.

A módosítások révén a munkavállalói jogok hatékonyabban lesznek érvényesíthetők a bíróság előtt. Megnehezíthetik az elbocsátásokat, illetve a vállalatoknak intézkedéseket kell tenniük a munkavállalók rugalmas munkavégzésre vagy szülői szabadságra vonatkozó kérése nyomán

- mondta dr. Óváry-Papp Nóra, a Baker McKenzie ügyvédi iroda munkajogi csoportjának vezető ügyvédje.

Ha a munkavállaló úgy érzi, az elbocsátásakor visszaélés történt, elegendő, ha megjelöli, szerinte mi lehetett a kirúgásának a tényleges oka. Ilyenkor a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy jogszerű volt az intézkedés. Ha bebizonyosodik az elbocsátott igaza, akkor lehetősége van a bírósághoz fordulni azért is, hogy visszahelyezzék az állásába.

Egyúttal a munkavállalóknak több lehetőségük lett kiszámíthatóbb, kedvezőbb vagy biztonságosabb foglalkoztatási formát (például teljes munkaidős vagy részmunkaidős foglalkoztatásra áttérést, távmunkavégzést) kérni munkaviszonyuk első hat hónapja után, amennyiben az elérhető a munkáltatónál.

Továbbá a munkaviszony első hat hónapját követően a munkáltató mindkét szülőnek köteles biztosítani a rugalmas munkavégzést a gyermekük nyolcéves koráig, illetve akkor is, ha gondoznak egy velük élő személyt. A munkaviszony pedig - alapesetben - nem szüntethető meg az apasági és szülői szabadság, valamint a gondozási céljából igénybe vett munkaidő-kedvezmény idején.

Ne hagyd ki!