Boldog spanyol fiatalok
A heti 32 órás munkahét bevezetésének ötlete már egy ideje terítéken van a spanyoloknál, most viszont úgy néz ki, hogy beindítják a tesztelését élesben is. Az átállásra 50 millió eurós forrást szerveznek át a vállalatok megsegítésére.


A spanyolok mindig élenjárók voltak a munkaidő-optimalizálásban. Már 1919-ben utcára vonultak, hogy kiharcolják a 8 órás munkanapokat. Telt-múlt az idő, jelenleg ott tartunk, hogy Spanyolországban dolgoznak átlagban majdnem a legtöbbet Európa államai közül, hatékonyság szempontjából viszont nincsenek az élmezőnyben. A munkavállalókra jellemző a kiégés, a rossz munka-magánélet egyensúly, a túlterheltség és a mentális egészség romlása, melyet a járvány súlyosbított.

Háromlépcsős tesztelés

Nagyjából 200 cég jelezte részvételi szándékát a tesztelésben, ami nagyjából 3000-6000 munkavállalót fog érinteni. A kormány 3 éves tesztidőszakot tervez, amelyhez 50 millió euró támogatást biztosít. Ezt az Európai Uniótól származó helyreállítási alapból fedeznék.

A projekt első évében a résztvevő kis-és középvállalatok extra költségeit 100, a második évben 50, a harmadikban pedig 25 százalékban pótolnák. Így bőven lenne idejük a cégeknek a folyamatok és az erőforrások optimalizálására. A munkavállalók fizetése nem csökkenne.

Jellemző a terv fogadtatására, hogy a törvényhozóknak máris szabadkozniuk kellett miatta, az egyikük azt mondta: nem arról van szó, hogy uniós pénzekből akarnak lazsálni, hanem így akarják a termelékenységet és a versenyképességet javítani.

Pró és kontra

A négynapos munkahét tesztprogramja vegyes fogadtatásban részesült. A támogatók a munkavállalók moráljára és egészségére való pozitív hatás mellett kiemelték, hogy a környezetre is jó hatással lenne, illetve a turizmus és a szolgáltatóipar is jól járna vele. Az embereknek több idejük lenne pihenni, kikapcsolódni, többet is költenének a kényelmi dolgokra, amiből több iparág is profitálhatna.

Az ellenzőket leginkább azt zavarja, hogy a kormány pont egy válság kellős közepén akarja tesztelni a programot, ami az egész országot teljesen felforgatná.

Spanyolország több módon is próbálja újraindítani az életet a pandémia közepette. Nemrégiben 5000 fős rock koncertet szerveztek Barcelonában, ahol minden résztvevőt teszteltek előtte, illetve végig maszkban kellett lenniük. A szervező úgy nyilatkozott, hogy a vendégek nagyobb biztonságban voltak a koncerten, mintha az utcán sétáltak volna.

Ne hagyd ki!