IT-szakemberek, fejlesztők tanácskoznak egy programkódon a munkahelyen, boldognak tűnnek
Fotó: Shutterstock

Félsz, hogy lelépnek a fejlesztőid? Erre az 5 dologra figyelj

Az IT-guruk is emberből vannak, és az a helyzet, hogy manapság már nem elég a kiemelkedő fizetés, hogy „örök hűséget fogadjanak” egy vállalatnak. Nézzük, mit tehetsz annak érdekében, hogy ne hagyjanak faképnél legjobb fejlesztőid!



A Stack Overflow 350 szoftverfejlesztőt kérdezett meg arról, mitől függ munkahelyi elégedettségük. A Stack Overflow egy széles körű, programozással kapcsolatos kérdéseket és válaszokat tartalmazó weblap, így megállapításai teljesen relevánsak lehetnek a munkáltatók számára.

Az egyik legegyszerűbb, mégis talán legfontosabb megállapítása a kutatásnak az, hogy az IT-szakik számára fontos, hogy boldognak érezzék magukat munkahelyükön, a válaszadók 90 százaléka nyilatkozott így. Tekintve, hogy nagy általánosságban az összes kapcsolódó iparág IT-szakembereinek háromnegyede vagy aktívan munkát keres, vagy egyszerűen csak nyitott az új lehetőségekre, a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, mi teszi boldoggá fejlesztőiket. Nézzük az eredményeket!

Pénz, magánélet, rugalmasság

Ugyan a pénz nagyon fontos, de közel sem a fizetésen múlik egy fejlesztő lojalitása. Félreértés ne essék, azért még mindig elég sokat nyom a latba. A megkérdezettek nagyjából 60 százaléka, egészen pontosan 250 ember úgy nyilatkozott, munkahelyi elégedettsége közvetlen kapcsolatban áll a jövedelmével. Ez annyira nem is meglepő, tekintve, hogy a pandémia alatt rekord magaslatokat értek el a programozói fizetések.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fejlesztőket pusztán a fizetés vezérli: a válaszadók csupán 37 százaléka mondta azt, hogy fizetése okozza a munkahelyi boldogtalanságát.

Egy másik nagyon fontos tényező a munka-magánélet egyensúly, amelyet fejlesztők 58 százaléka kapcsolt össze az elégedettséggel.

Hasonlóképpen, a válaszadók 52 százaléka úgy véli, a rugalmasság boldogabbá teszi őket. Ez fontos tényező azon munkaadók számára, akik a teljes munkaidős irodai munkavégzés bevezetését fontolgatják.

A boldogtalanság esszenciája

A fejlesztők is szeretik, ha produktívnak érzik magukat a munkahelyükön: 52 százalékuk a termelékenységet jelölte meg a boldogság hajtóerejének. Matt Kiernander, a Stack Overflow műszaki tanácsadója kifejtette, hogy a dolgok elvégzésének képessége "sokkal fontosabb szerepet játszik egy csapat boldogságában, mint azt sokan gondolnák".

Mi sem támasztja alá ezt jobban, mint a tény, hogy a megkérdezettek a produktivitás hiányát jelölték meg legtöbbször (45%) boldogtalanságuk legfőbb okaként. Az elégedettlenségi lista második helyére a munka-magánélet egyensúly (40%), a harmadikra a növekedési lehetőségek hiánya (39%), a negyedikre pedig a már említett fizetés (37%) került.

Kiernander megjegyezte, a termelékenység hiánya sokszor abból fakad, hogy a programozókat nem hagyják koncentrálni a munkahelyen, gyakran kizökkentik őket, ami rendkívül zavaró egy összetett, bonyolult szellemi munka végzése során.

A felmérés szerint az IT-guruk boldogságának ötödik legfontosabb tényezője a növekedési lehetőség, a válaszadók 49 százaléka szavazott erre a tényezőre. Ez sem meglepő, hiszen mindenki azt szeretné érezni, hogy karrierje tart valahová, miközben új készségeket sajátít el.

Elővigyázatosság

Jó hír, hogy a Stack Overflow kutatása szerint az aktív fejlesztők körülbelül 70 százaléka jelenleg boldog a munkahelyén. A legboldogabb szoftverfejlesztők Indiában, az USA-ban, Németországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban dolgoznak.

A munkaadóknak ettől függetlenül lépést kell tartaniuk az alkalmazottak változó elvárásaival, elsősorban a rugalmassággal és a hibrid munkavégzés lehetőségének biztosításával, ha azt akarják, hogy ez a tendencia ne változzon.

Ne hagyd ki!