Takaró is kell még a teraszokon

Az enyhítések mellett a kormány meghosszabbítja a jelenlegi védelmi intézkedéseket, továbbra is kötelező a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő kijárási tilalom is.


A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót. Ez várhatóan a jövő héten bekövetkezik, hiszen mostanra már 3 millió 90 ezernél is többen kaptak oltást.

A vendéglátósok tehát már készülhetnek a teraszok nyitására. A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen. A benti mosdókat a vendégek is használhatják.

Súlyos büntetés

A védelmi intézkedések betartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. A szabályok be nem tartása esetén a vendéglátó üzlettel szemben 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírság szabható ki, de akár a vendéglátóhely bezáratása is elrendelhető. A szabályokat be nem tartó vendéggel szemben pedig szabálysértés esetén 5 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható.

A kormány eltörli a teraszok után az önkormányzatoknak fizetendő közterületi díjat. A munkahelyi, iskolai, kórházi menzák és büfék nyitva lehetnek. A szálláshelyen található étterem és bár csak az ott megszálló – üzleti céllal érkezett – vendéget szolgálhatja ki.

A kormány emellett május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést, amelynek változatlanul a járvány megfékezése és a hazánkba belépők ellenőrzése a célja. Továbbra is érvényes, hogy a hazatérő magyaroknak 10 napos hatósági házi karanténba kell maradnia, az alól csak 2 darab negatív PCR-teszttel kaphatnak felmentést.

Részletek a Magyar Közlönyben.


Ne hagyd ki!